5. fejezet

Helókaaa! Újra itt, és felteszem az 5. fejezetet. A vége egy kicsit függ, de ezért nem rám kell haragudni, hanem az édes drága Kicukára, akinek mindig függ a fejezetek vége. De most ez nincs lebétázva, de remélem olvasható. Jah, és örülnék egy-két kommentnek is.

5. fejezet Farkasság és egyéb nyalánkságok

Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent.

Grace klinika c. film

Az első fájdalom a gerincemen haladt át. Tüzes, égető fájdalom. Hosszában megnyúlt egy kicsit, majd éreztem, hogy a hátamon lévő szőr nőni kezdett. A bordáim megnőttek. Az perzselt belülről. A végtagjaim egyszerre kezdtek nyúlni. Annyira fájt, hogy sikítottam. A nyakamban jeges érzés kerített hatalmába. A koponyám formája kezdett változni. Hosszúra nyúlt. Az ujjaim manccsá változtak. A fájdalmam nem szűnt meg, mert a szőr nőtt ki rajtam. A hajam mintha belement volna a fejembe. Végül a fájdalmam megszűnt. Mondani akartam valamit Heidynek, de nem jött ki szó a torkomon. De a gondolataimban megszólalt Hei hangja.

Ugye ilyen furcsa? Valószínűleg nem tudod, hogy szólalj meg. Csak gondolj rá.

Így jó?

Igen.

Ekkor vettem észre barátnőmet. Egy hófehér, méltóságos, gyönyörű nőstény farkas. Ámulva néztem rá.

Gondolom kíváncsi vagy magadra. Menjünk el a mezőre, ott megnézheted magad a patak vizében.

Ahogy négy lában lett, nagyon gyorsan kezdtem el futni. Lehagytam barátnőmet, de gyorsan utolért. Fantasztikus érzés volt hátrahagyni a gondjaimat, és emberfeletti sebességgel száguldozni. Ahogy egyre jobban mentünk ki az erdőből, sokkal kevesebb fa volt körülöttünk. A hold fénye átsütött az ágak között, így megvilágította utunkat. Hamar odaértünk a végzet mezejére.

A telihold csillogóssá varázsolta a sötét patakot. Már csak sétáltam felé. Mikor belenéztem meglepő látvány fogadott. Nagyobb voltam, mint egy farkas. Sokkal nagyobb. A bundám színe vöröses-barnán csillogott. A szemem színe rengeteget veszített a kékségéből. Szinte már zöld volt. De inkább barna. Vagy inkább sokszínű. A tükröződésben láttam, hogy Heidy egyre közelebb jön hozzám.

Meg tudod majd szokni ezt a látványt. Amúgy gyönyörű vagy.

Szerintem te vagy szebb Heidy. Igaza volt az alfádnak, hogy vezetésre teremtettek.

Nem akarok beleszólni, de mi is itt vagyunk.

Majdnem visszakérdeztem, hogy kik, de nem volt rá szükségem. Hét gyönyörű farkas közelített felénk. Mind-mind különböző színű külsővel. A legnagyobb – valószínűleg az alfa – bátorítóan kezdett beszélni hozzák.

Szia Hei. Üdvözöllek Zule. Heidyvel beszéltem pár napja arról, hogy át fogsz változni. Ebben a falkában én vagyok a vezető. A nevem Lionell.

Én is örülök a találkozásnak.

Most, hogy túlestünk a formaságokon, folytassátok a járőrözést. Addig váltok még pár szót veled, Azule Blue.

Igenis!

Hei elszaladt a többi farkassal, így egyedül maradtam Lionellel. Vagyis csak testben, mert néha-néha hallani véltem a többiek gondolatait. Nyomasztó volt, ahogy egyre jobban kezdett leomlani a fal a magánéletem körül.

Nem kell ennyire feszélyezettnek lenni. Egy idő után ki tudom majd kapcsolni a többiek gondolatait. Csak próbálkozni kell. Majd később járhatsz a többiekkel futni, de most az erőnlétedet mérjük fel. Gondolom Heidy megmutatta az ösvényeket. Fuss végig a legközelebbin, amilyen gyorsan csak tudsz.

Először gondolkoznom kellett, hogy melyiken fussak, de megláttam az ösvényt. Nagyon kitaposott volt. Heidy azt mesélte róla, hogy a leghosszabb.

Ez nem a leghosszabb ösvény?

De igen. Ha nem bírod végigfutni, csak szólj gondolatban, rendben?

Oké…

Erőt vettem magamon, és nekiindultam a lehetetlen küldetésen. Miután megtettem egy pillanat alatt pár métert, nem fogtam magamat vissza. Fantasztikus értés volt szinte repülni. Magam mögött hagytam a gondjaimat, nem érdekelt semmi, csak a sebesség. Az érzés, ahogy egy pillanat alatt egy másik kontinensre tudnék elfutni felbecsülhetetlen volt. Hosszú idő után egy máik út is volt mellettem. Egy kicsi csokibarna farkassal futottam egyszerre.

Szia, Azule! Benjamin vagyok. Tetszik farkasság?

Egyszerűen imádom!

Akkor jó, csak aztán vigyázz, le ne térj asz útról. Úgyhogy szia!

Pá!

Az ösvény tényleg kanyarodott. Már lihegtem, de nem adtam fel. Még az út felénél sem voltam. Gyorsabb sebességre kapcsoltam. A fák csak suhantak el mellettem. Háromnegyed órán keresztül futottam egyedül, mikor egy másik csapás kapcsolódott be az enyémbe. Heidy futott rajta. Egy ideig csendben szaladtunk egymás mellett, végül ő törte meg a némaságot.

Eddig csak Benjivel találkoztál, igaz?

Igen. Kedves srácnak tűnik.

Tényleg az. Még csak tizenkét éves. Valószínűleg észrevetted, hogy kisebb, mint a többiek.

Igen, felfedeztem, de kifejezetten aranyos.

Itt kuncogtunk egy sort, de utána csöndben mentünk tovább. Rövid idő múlva az út kettéágazott, és külön utakon mentünk tovább. Az ösvény felét is elhagytam. A maradékot egyedül tettem meg. Lionell már ott várt, és elgondolkozva tekintett a holdra.

Majdnem két órán keresztül futottál. Ez nagyon jó eredménynek számít, mert Heidy is csak három és fél óra alatt tudja lefutni a távot. Van benned valami, ami miatt már most ennyire erős vagy, de nem vagyok rá kíváncsi. Az elkövetkezendő órákban, még a hold le nem nyugszik, kérlek, aludj. Még a szervezeted nincs arra felkészülve, hogy egy egész éjszakát végigfuss, anélkül, hogy pihennél is egy kicsit.

Köszönöm.

Odamentem a patakhoz, ittam belőle egy kis vizet, majd összegömbölyödve lefeküdtem mellé. Nem gondoltam semmire, csak hallgattam a patak halk csobogását. Az álom elnyomott, több mint két hét után először. Álmodni nem álmodtam semmi, csak a jóleső feketeségben voltam.

Pár óra múlva Lionell hangjára ébredtem.

Zule, ébredj! Hamarosan lemegy a hold.

Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy már világos van, de a hold még nem ment le. Álmosan vonyítottam egyet. Nem aludtam eleget. Legalább ennyire még ember vagyok. Alszok. Erre a gondolatra egy hatalmas mosoly terült el az arcomon. Inkább vigyor. A többiek kérdőn néztek rám.

Boldog vagyok.

Az jó

Már csak az alfa, Heidy meg Benji volt ott a mezőn. Az égről eltűnt a hold. Én vártam a fájdalmat, de nem jött. Ugyan az zajlott le bennem, mikor átalakultam, de most nem fájt. A többiek mind meglepve néztek rám már emberi alakban.

Benjamin alacsony volt, borzasztóan halvány bőrrel. De a haja fekete volt. A szeme kék, mint az óceán. Kisfiús vigyor terült szét az arcán. Erről a mosolyról eszembe jutott Jason. Róla a nyakláncom jutott az eszembe. Ijedten kaptam a nyakamhoz. A nyakék sértetlen volt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Ekkor találkozott a szemem Lionellével.

Fekete szemei voltak. A bőre sötéten játszott. A haja fekete volt, mint Benjié. A hangja mély volt és megnyugtató, mint farkas alakban.

-         Mi a baj, Azule?

-         Semmi…

-         Biztos? Olyan ijedt voltál pár pillanatig.

-         Nem, semmi bajom.

A nyakláncot eldugtam a pólóm alá. Heidy odajött mellém. Elköszönünk Benjiéktől, majd lassan sétáltunk ki az erdőből.

- Bocsáss meg, Zule, hogy nem mondtam el, hogy mi történik a nyakláncoddal. Az arany szál, amin rajta van, az ki tud nyúlni, és magába szívja a ruhánkat. Ez így kicsit furának tűnhet, de Ők fejlesztették ki, ezzel megkönnyítve a dolgunkat átalakuláskor. Mert ha nem lenne, akkor a viseletünk eltűnne szőrén-szálán. Vagyis inkább darabokra szakadna

- Ugyan, semmi baj

Pár percig csendben mentünk egymás mellett, mikor szembe jutott valami

-         Hei, szerinted miért nem fájt, mikor visszaalakultam?

-         Őszintén? Nem tudom.

A maradék utat halkan tettük meg hallgatva a természet csendjét. Mikor a házhoz értünk Jason már ott várt ránk. Barátságosan mosolyogva odaintettem neki, és a tiltólistás mosolyával viszonozta a köszönésemet.

- Sziasztok!

Mikor már csak lépések választottak el Jasontől hirtelen odajött mellém, és megölelt. A meglepetéstől csak pislogni tudtam, de visszaöleltem.

-         Úgy aggódtam! Hogy vagy?

-         Fáradtan. De amúgy makk egészséges vagyok. Éjszaka aludtam egy kicsit, de nem volt elég. Azóta vagyok ilyen kómás, mióta először találkoztam veled. Jut eszembe! Szükségem van a segítségedre.

-         Mondd csak!

-         Nem ismertél véletlenül egy olyan boszorkányt, akit úgy hívtak, hogy Hannelore?

-         Valami rémlik. Ha akarod, felmehetünk a könyvtárba, és megkereshetjük, hogy ki ő.

-         Köszi! Imádlak!

Kérdőn nézett rám. Ahogy ott álltunk összeölelkezve elég félreérthető volt a kijelentésem. Jason még a szemöldökét is felvonta.

-         Nem kell félreérteni!

-         Miért, nem örülnél, ha félreérteném?

Nem mondtam semmit, megszakítottam a szemkontaktust, elpirultam, majd a fejemet a mellkasába temettem. Mennyire szerettem volna, ha félreérti! Észre sem vettem, hogy Hei közben elment. A roppant kínos csendet Jason törte meg

-         Mikor mehetünk a könyvtárba?

-         Hát… Felmegyek, lezuhanyozok, eszek és majd utána.

-         Rendben, a szobádban várok majd rád.

-         Oké

Észre sem vettem, hogy mire bólintok rá, csak szabadulni akartam a zavaró helyzetből. Először a fürdőbe mentem. A ruháimat ledobtam a zuhanyzó mellé a földre, majd beléptem a kabinba. Egy pillanat alatt végeztem, megtörölköztem, visszavettem a ruháimat, és szaladtam a szobámba átöltözni. A szekrényajtót szinte kitéptem a helyéről. Levettem a pólómat, a melltartómat, a nadrágomat, és már majdnem a bugyimat is levettem, mikor a szekrényajtó tükréből észrevettem, hagy valaki megint bent van a szobámban. Az illető teljesen elpirulva ült az ágyamon. Nem szólt semmit. Úgy tettem, mintha észre sem vetem volna. A fiókból kikaptam egy fekete csipkés melltartót, gyorsan magamra is vettem. Kikapta a kedvenc mélykék, kivágott ruhámat. Ekkor tettem úgy mintha észrevenném őt. Látványos elakadó lélegzetet produkáltam, és mutogatva felé fordultam. Dadogva mentegetőzni kezdett.

-         Én… Én… Csak... te… Szoba… Rád várni…

-         Na, ezt most vagy kinyögöd értelmesen, vagy hagyod, hogy előbb nevessek?

-         Gonosz. Nem nevethetsz rajtam, hiszen te engedted meg, hogy itt várjak rád.

-         Én? Mikor?

-         Úgy fél órája?

-         Tényleg.

Jason még mindig teljesen zavarban volt. Végül magamon is kuncogtam egy kicsit, de odaültem mellé az ágyra.

-         Bocsi, hogy elfelejtettem, hogy itt vársz majd rám.

-         Nekem nem volt baj

Meglepetten néztem rá. Ő nem fűzött kommentárt a mondatához.

-         Mehetünk a könyvtárba?

-         Persze.

Megfogta a kezemet, majd elnyelt a tértelen tér. Mikor megérkeztünk egy ismeretlen helyen álltunk. Valószínűleg csak számomra, mert ő mér húzott is az egyik hatalmas könyvkupac felé. Az egész terem hatalmas – úgy öt méter magas – könyvespolcokkal volt tele. A könyvek között volt régi, új, de még voltak közöttük tekercsek is.

- Üdvözöllek a Természet Felettiek Könyvtárában. Itt minden létező dolgot megtalálsz majd, amire szükséged van.

Körbevezetett, majd elmondta, hogy mit hol találok. Mind a ketten keresni kezdtünk. Először a Boszorkányok Születési Nagykönyvében.

-         Mi a vezetékneve?

-         Hát… Blue…

-         Rokonod?

-         Nem tudom

-         Rendben

Odalapoztunk a b betűhöz. Vagyis elővettünk egy másik könyvet. Egy negyed óráig kellett keresnünk, míg rá nem bukkantunk egy Blue vezetéknévre. Az enyémre. Több ilyen névre nem bukkantunk a könyvben. Jas javasolta, hogy keressünk a varázslók között. Ott sem találtunk senkit. A vámpírszületéseket, és egyéb vámpíros dolgokat is átnézünk, de semmi. A vérfarkasos könyvek is üresek voltam. Sehol senki. Csalódottan ültem le a székre. Jason vigasztalni próbált.

-         Ne szomorkodj! Még nincs veszve semmi. Még vannak könyvek, amiket még nem néztünk át.

-         Ja, könnyű azt mondani. Már reggel óta keressük, lassan kettő óra, a gyomrom kilyukadt, de sehol semmilyen Blue vezetéknév, csak az enyém.

-         Ha éhes vagy, akkor abbahagyhatjuk a keresést. Lemegyünk ebédelni, majd teli gyomorral jövünk vissza.

-         Oké…

Hagytam, hogy megfogja a kezemet, a szívem hevesebben kezdett verni, de egy pillanat múlva ott voltam a semmiben. Meglepődtem, hogy hova érkeztünk. Egy feketére festett szobában voltunk. Az ágy hófehér, ahogy a bútorok is. Pont, mint nálam, csak éppen itt a fal az fekete. Jas csak vigyorgott, majd mondta, hogy forduljak el, mert át akar öltözni. Pislogtam két nagyot, de azért engedelmesen elfordultam. Leültem az ágyra, egy fél percig a fal felé fordultam, de engedtem a kíváncsiságomnak. Jas levette a pólóját. A hasa enyhén kockás volt, karja csupa izom. A tükörből láttam mindezt. A szekrényből kivett egy olyan színű inget, mint az én ruhám. Aztán a tükörbe pillantott. Észrevette, ahogy nézem. Nem szólt semmit. Bevetette a tiltólistás mosolyát, erre én megint a falat néztem. Magamban imádkoztam, hogy ne hozza fel témának majd.

-         Kész vagyok. Indulhatunk?

-         Aha.

Igazán szexi volt ingben. Jesszus – mondtam magamban – mikre gondolok!

Mintha csak megérezte volna, hogy mire gondoltam, rámpillantott. Aggódva. Én kérdőn néztem vissza rá.

-         Olyan furcsán néztél. Először kellemesen, majd riadtan. Mi a baj?

-         Semmi…

-         Biztos? Azóta vagy ilyen, mióta elájultál. Most is elkalandoztak a gondolataid, Zule– ekkor tűnt fel nekem valami.

-         Zule? Mióta szólítsz a keresztnevemen?

-         Hát… Mióta van miért aggódnom érted.

Teljesen elpirultam. Inkább nem szólaltam meg. Jason arcán kedves mosoly játszott. Mikor már kiérünk az árvaház tíz méteres körzetéből, kézenfogva sétáltunk a városka egyetlen étterme felé. A Kék-folyó mentén lévő pici étterem elég felkapott. A neve Monet’s Garden.

-         Amúgy miért megyünk a Monet’s-be?

-         Mert az a kedvenc éttermem. Mikor először jöttem ide, Ambrosie-be, azt a kis helyet találtam a leghangulatosabbnak.

-         Oh… Értem, akkor menjünk.

Ahogy odaértünk, meglepetés fogadott minket. Az étterem felújítás miatt zárva. Jas azt mondta, hogy akkor is eszek valamit, ha az összes étterem zárva lesz. Ezen jó mosolyogtam, de azért jól esett. Az utunk a pizzázó felé vezetett. Nyitva volt, ezért bementünk. Nem a szokásos asztalhoz ültünk le, hanem a sarokban lévő pici eldugottba. Egy új lány érkezett felvenni a rendelésünket. Jas rendelt két közeped pizzát, és két nagy kólát.

-         Neked minek, ha te nem is eszel?

-         Mondtam valaha, hogy ne is tudok enni?

-         Kérdéssel kérdésre. Ez gonosz.

Jas csak felvillantott egy félmosolyt. Remegni kezdett a gyomrom. De nem az éhség miatt. Iszonyú furcsa érzés kerített a hatalmába. Nem hova tenni. Ahogy Jasont néztem, ahogy eszik eszembe jutott, hogy mit mondott Hei. Szerelmes vagyok Jason Talerbe. Az oktatómba. Csak remélni tudtam, hogy ő is viszont szeret. Hirtelen felnézett pizzájából, és szemeit az enyémbe fúrta. Úgy nézett rám, mint aki közölni akar velem valamit. De nem tudtam értelmezni, hogy mit. Ahogy a pizzám elfogyott, úgy fogytak ki a gondolatok a fejemből. Jasonnal egymás szemébe néztünk. Egésze végig. Mikor befejeztük az evést, megköszöntem az ebédet. Ő kedvesen mosolygott tovább. Kisétáltunk a pizzázóból. Megfogta a kezemet, majd menünk tovább. Lementünk a folyópartra. Halkan beszélgettünk, leültünk a fűbe. Fejemet vállára döntöttem, kezünket összekulcsoltuk, és csak élveztük a békés csendet. A nap lassan elkezdett lemenni. Együtt néztük. Szabad kézfejével végigsimított arcomon. Ránéztem. A pillantása megbabonázott. A számra nézett, így teljesen tisztában lettem szándékával. Én is akartam. Közelíteni kezdtem hozzá. Ő is jött felém. Becsuktam szemeim. Ekkor megéreztem ajkaimon az övét. Szánk vad táncba kezdett. Kezeimet nyakára kulcsoltam. Ő a derekamra tette. Egyre hevesebben csókolóztunk. Az érzés magával ragadott, én nem akartam abbahagyni. A csókjai elkalandoztak a nyakam felé, így vettem egy nagy levegőt, majd visszarántottam a számhoz. Akár órákig is tudtam voltam volna vele együtt lenni, de pár perc múlva Jason elszakadt tőlem. A homlokát enyémnek támasztotta.

-         Mi a baj?

-         Tina már biztos aggódik érted. A vacsorának is mindjárt vége. Mi meg épen, itt, l… Csókolózunk. Nem tudom, hogy ez jó ötlet, hiszen a tanárod vagyok, és nekem nem lenne szabad gyengéd érzelmeket táplálnom irántad…

-         Tudom, hogy nem helyes, de szeretlek, és számomra csak ez számít.

-         Én is szeretlek, Zulu.

A csókcsatát ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Késő éjszakáig voltunk a folyó partján. Mikor már látszott rajtam, hogy fáradt vagyok Jas belerántott a semmibe, és a szobámba vitt. Erről nekem eszembe jutott, hogy meglátta, ahogy öltözött. Ezen elpirultam. Jason viszont megint elkezdett csókolni Ez feledtette minden gondom. Lassan az ágyhoz hátráltunk, ledöntött rá, tovább csókolt, de nem mentünk tovább. Ahogy egyre tovább folytattuk a tevékenységünket, egyre fáradtabb lettem. Ezt Jason észrevette, ezért abbahagyta. Csak lefeküdt mellém. Eltűnt, majd egy kis szendviccsel és kakaóval tért vissza. Hálásan megköszöntem és megettem.

-         Nyugodtan öltözz csak át, és menj aludni.

-         De…

-         Nincs semmi de, neked is kell aludnod néha.

Végül beleegyeztem, de nem esett jól otthagynom. Megígérte, hogy ott fog rám várni. A Hei-féle selyempizsamát vetem elő. Elmentem a fürdőbe, megmosakodtam, felvettem a hálóinget, majd mentem vissza a szobába. Jas tényleg ott várt rám. Megpaskolta maga mellett az ágyat. Gondolkodás nélkül odaültem, rádőltem, izmos karjával átölelt.

-         Ne aggódj, nem lesz semmi probléma!

-         Tudom

Pár pillanatig csendben ültünk, de egyszer csak kinyílt az ajtó. Tina lépett be rajta. Nem tudom, hogy mit láthatott rajtunk, de nem csodálkozott. Ekkor eszembe jutott, hogy nekem a könyvtárban lenne egy bizonyos Hannelore Blue-t keresve, aki történetesen Tina barátja. Felálltam az ágyról, odasétáltam mellé.

-         Tina, tudod, hogy nagyon szeretlek, de van valami, amit el kell mondanod.

-         Mit szeretnél, Zule?

-         Ismertél egy Hannelore Blue nevű nőt?

4. fejezet

Ez Fruska most csak miattad van, hogy még szombat előtt rakok fel fejezetet.

4. fejezet. Elsö emlék

A pillanat, amit átélsz, örökre benned marad

A part c. film

A szédülésem nem akart abbamaradni, ezért Jason kivezetett a táncoló párok közül, egyenesen fel a lépcsőn, majd leültetett. Enyhe hányinger is elkapott. Hei odaszaladt mellém, és nyugtató szavakat suttogott a fülembe.

- Természetes, hogy szédülsz. Mikor először változol farkassá, akkor nagyon fog fájni, előtte hányni fogsz, az is lehet, hogy el is ájulsz majd. De ez normális. Nem kell aggódnod, a többi alkalommal nem fog fájni.

Elhalkult Heidy hangja, és elnyelt a feketeség. Elájultam. A sötétség hosszú ideig nem tűnt el, de egyszerre elkezdtem érzékelni. Először csak a testemet éreztem, majd hallottam a körülöttem lévő zajokat. Jason aggódó hangját, és azt is, ahogy Hei nyugtatni próbálja. Ezen elmosolyodtam. A fiú abbahagyta a mondandóját, és megszólalt.

- Megmozdult.

Kinyitottam a szemeimet, és Jasonével találtam magam szemben. Arcomat elöntötte a pír, mikor megölelt. Aaron ezen röhögni kezdett, de Hei egy szemvillantással elhallgattatta. Ekkor megéreztem, hogy nem a kemény padlón fekszem, hanem egy puha ágyon. A saját ágyamon. Az estélyi lekerült rólam, és helyét egy selyempizsama váltotta fel. Heidy Wolf! Ezért még egyszer megöllek. Nyugalmat erőltetve az arcomra és hangomra, beszélni kezdtem.

-         Mennyi az idő?

-         Fér három múlt.

-         Jesszusom! Hajnali fél három? Tina, ő…

-         Nyugi, Tina mindent tud, hiszem ő is egy Ő. Nem kell aggódnod. Senki sem látott minket, mikor a ház mögé jöttünk.

-         Oh…

Addig fel se tűnt, hogy Jason már nem ölel, de még mindig a kezemet fogja. Bátorítóan megszorítottam az övét, és hálásan rámosolyogtam. Végül elengedtem, lábra álltam, és tettem egy kört a szobámban. Újra beszélni kezdem, de most komoly hangon.

-         Még ma este telihold lesz, vagyis farkassá foguk változni. Hei, fájni fog?

-         Ezt már egyszer kérdezted…

-         Igen, tudom, csak kíváncsi vagyok. Akkor bizony nem lesz kellemes… Másokban is kárt okozhatok majd… Ugye együtt megyünk majd be az erdőbe?

-         Persze! Feltételeznéd rólam, hogy egyedül hagynálak?

Felé fordultam, és vigyorogva bólogattam. Megcsóválta a fejét, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. A többiek is bekapcsolódtak a kacagásba, de pár perc múlva megint csendben, és komolyan ültünk a helyünkön. Engem újra elkapott a hányinger. Pillanatok múlva el is állt, de eszembe jutott valami.

- Öm… Hei, neked nem meséltem, de tegnapelőtt, mikor pizzázni mentünk összetalálkoztam egy Ő-vel. Azt monda, hogy három nap múlva lesz telihold, vagyis nem ma, hanem holnap.

Mindenki furcsán nézett rám. Jas odaült mellém a párkányra. Halkan beszélni kezdett.

-         Zule, ne légy ideges, de a tegnapi napot teljesen átaludtad. Egész végig mozdulatlanul feküdtél. Hiába akartunk felébreszteni, nem keltél fel. Nagyon aggódtam.

-         Köszönöm.  

 Közelebb húzódtam hozzá, vállra döntöttem a felem. Kellemes volt. Az idillből Aaron kuncogása rángatott ki. Mindig a legszebb pillanatokat rontja el! Gyilkos pillantást vetettem rá. Ő bevetette az ördögi nézését, de abbahagyta a nevetést. A nap lassan kezdett felkelni, a hátamat melegítette. Jason keze bátorítóan megszorította az enyémet, fölkelt mellőlem, majd kijelentette, hogy mivel nevelő, jelen kell lennie egy megbeszélésen. Aaron is elbúcsúzott, azt mondta, hogy Hei fel akar készíteni az átváltozásra. Ez gyanús! Az is rontott a körülményeken, hogy Heidy a mindent-tudó vigyorával vigyorog.

-         Neked tetszik Jason – jelentette ki tárgyilagosan. Én persze – mit is vártunk volna - elpirultam. Belenéztem barátnőm szemeibe, majd szelíden elmosolyodott. Ismertem azt a megértő nézését. Majd elkezdett mesélni.

-         Tudod, hogy ismerkedtem meg Aaronal? – Nemet intettem fejemmel. – Négy–öt éves lehettem. A farkasságom miatt nem akartam megismerkedni senkivel. Kint sétáltam a hátsókertben, amikor megláttam, ahogy egy kicsi, velem egyidős fiúcska kezében tűz ég. Odaszaladtam, és teljesen bezsongva azt kértem, hogy csinálja nagyobbra. Persze csak egy kicsit változott, de nagyon büszke volt magára. Büszkén kihúzta magát, majd ahogy nem figyelt egy pillanatra, elaludt a kis lángocska. Én jót nevettem rajta. Épp akkor jött le Tina a lépcsőn. Vagyis rohant. Kézen fogott, és szaladt be velem az erdőbe, de már felkelt a hold. Aaron azt látta csak, hogy eltűntem, és egy farkas kerül a helyemre. Odajött hozzám, megsimogatta a fejem búbját, és azt mondtam, hogy aranyos vagyok. Azóta vagyunk legjobb barátok. Mikor veled ismerkedtem meg, rögtön látszott rajtad, hogy nem vagy teljesen ember. Ezért is akartalak közelebbről megismerni. Viát ugye te hoztad közénk, de benne nincsen semmi különleges. Mark pedig… nos… Benne sincs semmi varázslat, de számomra akkor is különleges.

 Heidy az utolsó pár mondatán elpirult, majd folytatta a mondandóját.

-         Tudom, hogy nem bírálhatlak, de nem helyes, hogy tetszik neked Jason. Ő a tanárod. Bár látszik, hogy szereted, és ne is próbáld tagadni. Ő is szeret téged, tehát ne aggódj. De nem lenne épp kellemes, ha ez kiderülne. Ráadásul, ha megtudják Ők, akár meg is ölhetik Jas-t.  Ezért csak óvatosan.

A fejem színe már a paradicsoméhoz hasonlított, de Heidy arca egy pillanat múlva komolyra váltott. Az átváltozásról kezdett beszélni.

-         Tehát. A farkassá való átváltozás szörnyű kínokkal jár. A csontjaid formája megváltozik, a szerveid egy kicsit átrendeződnek, a méreted, termeted megnő. Szőr nő ki a testedből, az arcod megváltozik. Karmaid nőnek. És ez a sok minden körül-belül két percig tart. Az első pár holdtölte azért fáj, mert a testes nincs hozzászokva az ilyen mértékű átváltozáshoz. De egy idő után majd megszokod. Az én színem fehér. Az alfám azt mondta, hogy, a tisztaságom, ártatlanságom miatt.

-         Ártatlanság? –Itt elkezdtem húzogatni a szemöldökömet.

-         Gonosz! Nem úgy, te perverz!

Ez után jót nevettünk, majd Hei is elbúcsúzott azzal, hogy este hat körül mindenképpen legyek a suli-erdő szélénél.

Az árvaház a város szélén van. Egy hatalmas erdő sarkánál épült. Hatalmas nagy épület, az iskola is benne van. Egész nap benne sétálgattam, csak ebédre mentem oda a többiekhez. Olivia megint aggódott, hogy mi a bajom, de csak nem mondhattam neki azt, hogy egy rémisztő farkas leszek! A gyümölcslevesből

Egy nő karjaiban fekszem. Szürke szemei vannak, és gesztenyebarna egyenes haja. Megnyugtató szavakat suttog a fülembe. Egy utcán visz végig. Az árvaház utcáján. Leülünk egy padra. Papírt és ceruzát vesz elő, majd írni kezd.

Kedves Tina!

Tudom, hogy már több mint egy éve nem beszéltünk, de van számodra egy feladatom. A lányomról van szó. Tegnap megharapta egy vámpír. Én boszorkány vagyok. Az apja pedig egy vérfarkas. Ezzel megpecsételődött a sorsa. Ő a jövendölésben lévő lány. Mivel a varázslat csak akkor fog belőle előjönni, ha egy teljes értékű természetfölöttivel találkozik, ezért kérlek, az emberi formádat vedd fel, ha a közeledbe kerül.

Pár napja egy szörnyű titokra jöttem rá. Valószínűleg hamarosan megölnek. A férjem már halott. Kérlek, vigyázz Zulura!

Ui.: Találsz a borítékban egy másik levelet, azt add neki oda azzal, hogy az ajtó előtt találtatok rá. A végrendeletünkben téged jelöltünk meg a pénz örökösekét. Használd belátásod szerint.

Szeretettel: Hannelore Blue

Csendes könnyeket ejt. Egy idő után abbahagyja. Nagyot kong a templom harangja. Éjfél van. Feláll a padról. Levelét rárakja a padra, majd felemeli a táskáját. Erőt gyűjt, majd erejét használva villámokat gyűjt a kezébe, ezzel meggyútja a táskáját. Végignézi, ahogy elég. Mikor nem marad belőle más, csak egy rakás hamu, akkor fog engem, és az árvaház elé sétál. Elrejti arcát egy kendő mögé. Csenget az ajtón. A portás nyit ajtót. Nagy szemekkel néz a jövevényre. Hannelore csak a portás kezébe nyom, majd elszalad. A portás csendesen lépked fel velem Tina irodájába. Az emlék homályosodni kezd. Ezzel egyetemben valaki a nevemet mondja.

-         Azule! Azule! Kelj fel!

-         Olivia… - mondtam erőtlenül. A fájdalom elviselhetetlen volt, amit a testemben éreztem.

-         Jaj, Azule! A szívbajt hoztad ránk. Már vagy negyed órája itt szólongatunk, de te meg se mozdultál.

Ekkor vettem észre Heidyt, aki csöppet sem aggódott. Észre sem vettem, hogy elájultam. Már megint. Ekkor felszisszentem, mert szúró fájdalmat éreztem a szívemnél. Via még jobban aggódni kezdett. Kinéztem a kertbe. A nap állása szerint körül-belül három-négy óra lehetett. Ránéztem Hei-re, aki mintha a gondolataimban olvasott, megcsóválta a fejét. Végül felsegítettek a földről, és támolyogva megindultunk a szobám felé. Ekkor jött le a lépcsőn Jason. Nekem eszembe jutottak Hei szavai. Borzasztóan belepirultam. Jas csak belenézett a szemeimbe, és megértett mindent. Mellém jött és felkarolt, így gyorsabban tudtunk haladni. Via csak lesett. Jas elkezdett magyarázkodni.

-         Szerencsétlen lány olyan sápadt, mint aki mindjárt összeesik. Inkább az ágyában ájuljon el, mint a lépcsőn.

-         Rendben…

Via még mindig csodálkozott, de jött velünk. Mikor beértünk a szobámba Jason felkapott, és letett az ágyra. Annyi erőm sem volt, hogy egy lépést tegyek. Fájt minden porcikám. Rettegtem a változástól, de Hei azt mondta, nem kell félnem. Via közben kiment. Sírva borultam Heidy vállára. Bátorítóan megsimogatta a fejem búbját.

-         Hölgyem, a teleportálástól elmúlik a fájdalom.

-         Ebben igaza van neki.

Mindketten megfogtuk a kezét, és megint éreztem a tértelen teret. A fájdalmam tényleg elmúlt. A mezőn voltunk. Hei kézen fogott, majd elkezdett körbevezetni az erdőbe. Minden csapáshoz mondott valami történetet, mikor használták. Mondta, hogy mi is azon fogunk majd futni. A helyváltoztatással járó fájdalomelmúlás csak pár óráig tartott. Az első fájdalmat a lábszáramban éreztem. Annyira szúrt, hogy elestem. Semmim nem vertem be, de belülről mardosott a fájdalom. Jason felsegített, majd megkérdezte Heitől, hogy mennyi az idő.

-         Lassan hét óra. Hamarosan felkel a hold. Indulnunk kellene az erdő mélyébe.

-         Majd elviszem önöket.

Megfogta a barátnőm kezét, majd éreztem, hogy elmúlt a fájdalmam. Az erdő mélye egy borzasztóan sötét hely volt. A meglepő az volt, hogy mindent tökéletesen láttam. Pontosan meg tudtam volna mondani, hogy hány tűlevél van a fenyőfán. Rémisztő. Hei a meglepettségemen kuncogni kezdett.

-         Tudod, hogy miért látok jobban? – kérdeztem.

-         Igen. Változik a tested. És ez nem a farkasos. Ez azért van, mert vámpír vagy. Minden vérszívó jobban lát telihold idején. Végül is ősi ellenségek vagyunk.

-         Tőlem…

Nem reagáltam annyira Hei válaszára, mert csodálattal töltött el az új látásmód. Sajnos Jason „visszarángatott a földre”. Csúnyán néztem rá, mikor a vállamra tette a kezét, de egy kicsit megenyhültem, mikor megláttam a sötétzöld szemeit. Az egymás szemébe való bambulásból Hei „húzott ki”. Elrontják a pillanataim.

-         Zule, nem akarlak megzavarni, de itt az idő. Pár perc múlva felkel a hold. Jason, szerintem jobb, ha te ezt nem látod majd

Az említett vágott egy fájdalmas fintort. Végül eltűnt, szürke füstöt hagyva maga után. Ahogy jobb lett a szemem, megláttam, hogy mi a füst. Sok kicsi porszem a közelünkből. Úgy tíz méteres körzetből Jason helyére tömörültek a csillámló porszemek. Egy-két pillanatig felvették Jas alakját, de utána kezdtek visszakerülni oda, ahonnan jöttek. Az életre szóló élmények egyike. Az egész eltűnés utáni porkavarodás csak egy másodpercig tartott.

Heivel együtt sétáltunk az erdő belsejébe. Egyre jobban kezdtem érezni, hogy kezd felkelni a hold. Hányingerem volt, szédültem, fájt mindenem. Szó szerint. Ezt a barátnőm észrevette. És leültünk egy kidőlt farönkre. Megint majdnem elájultam, de nem ment. Valami a világossághoz kötött. A hold felkelt.

3. Fejezet

3. fejezet Áll a bál

Először azt hittem, hogy valamelyik Ő lesz az, de nem. A füst a szokásos volt, de az ember nem. A tegnapi eladó srác volt. Erőszakosan csapkodni kezdett magam körül, de láthatóan erős is volt. Aztán megszólalt.

-         Ha nem hagyja abba a hadonászást, akkor előbb-utóbb kénytelen leszek elaltatni önt.

Befejeztem a kapálózást, azután elengedett. Távolabb léptem, és megfordultam. Így végül szemtől-szemben álltunk. Indulatomban még felemeltem a fezemet, hogy pofon csapjam, de elvesztem a tekintetében. Mélyzöld szemek. A pupillája körül halványbarna rész. A karom ernyedten engedtem le.

-         Mit akarsz?

-         Na. Egy kicsit több tiszteletet várnak majd a Fölöttiek! Szerintem kezdjük előről.

-         Oké – egyeztem bele vonakodva. Ünnepélyes modorral folytatta.

-         Üdvözlöm, kishölgy. Jason Taler a nevem. Ők küldtek le önhöz, hogy meghívjam ma estére, egy bálra.

-         Engem? Na, jó. De ha bele is egyezek, akkor mit veszek fel? És hogyan jutok oda? – a kérdések után Jason felhagyott a modorával, és jót kuncogott.

-         Hölgyem, maga kissé… együgyű. Ezért küldtek le. Pénzem is van, és ma vásárolni megyek önnel. Megkértem Tinát, hogy engedjen ki mára. Holnaptól itt leszek mint nevelő.

-         Oké… Na de most menj ki, mert fel akarok öltözni.

Jason kisétált a szobámból, és én leroskadtam az ágyamra. A megdöbbenéstől csak pislogni tudtam. Felkapkodtam magamra a ruháimat, és kinéztem az ajtómon. Sehol senki. Gyorsan leszaladtam reggelizni, majd mentem vissza. Már várt rám. Ott ült az ágyamon.

-         Na, kishölgy, mehetünk?

-         Igen – feleltem fanyalogva.

Csendesen sétáltunk a városba vezető úton. Mikor már indultam volna a pláza felé, azt mondta, hogy szabóhoz megyünk. Megint csak tátogtam, mint egy hal, de azért vele tartottam. Egy kis utcába tértünk be, ahol egyetlen magányos boltocska állt. A neve teljesen lekopott.

-         Megérkeztünk.

-         Ez…

-         Igen, itt varratunk önnek ruhát. A szabónő neve Khetlin. Ő is egy Mi.

-         Oké…

A boltba belépve nagyon meglepődtem. Kívülről csak egy rozzant kis boltocskának tűnt, de belülről hatalmas volt. A padló márvány, közepén egy vörös szőnyeggel, amin egy dobogó állt. A fal mentén hosszú sorokban anyagok voltak feltekercselve. Egy pult állt az egyik sarokban, ami mögött egy kedves, mosolygós arcú nő fogadott.

- Üdvözlöm Jason. A kishölgy miatt jött? – ebből azt szűrtem le, hogy Ők között is van különbség, de mindenki magáz mindenkit.

- Igen, este bál lesz, és ruhát szeretnék neki.

- Hmm… A barna haját és kék szemét, a fekete-sötétkék hangsúlyozza ki, és a gót stílus áll jól. A fekete…

Khetlin tovább beszélt a ruháról, és közben odavezetett a dobogóhoz. Felléptem rá, és ő egy mérőszalagot vett ki a zsebéből. Méreteket vett majd elszaladt az anyagokhoz. Fekete csipkét keresett, és sötétkék pamutot. Ezeket lerakta az asztalára, és egy rajztömböt kapott elő. Egy pillanat alatt megrajzolt egy tervet és megmutatta nekem. A rajzon egy ruha volt. Csodálatosan szép. Megkérdezte, hogy jó-e, és én igent mondtam. Elkezdte varrni a ruhámat. A sötétkék anyagot egy pillanat alatt kiszabta, és egy bábut hozott elő egy ajtó mögül. A kék pamuthoz cérnát vett elő, és tíz perc alatt tökéletesre varrta. A felső rész csak öt percig tartott. A csipkét csak akkor tűzte hozzá, mikor megmutatta nekem. A hátára végül egy fekete selyem szalag került, ami egy nagy masniban végződött. Az egész folyamat csak egy órát vett igénybe. Elképesztő ez a lány.

-         Tessék. Próbálja fel. Jas, szerintem ön mehetne. Egy fél óra múlva jöjjön csak vissza.

Miután a fiú kiment, Khetlin barátságosan elmosolyodott, és mondta, hogy vegyem fel a ruhámat. Gyönyörű volt. Mintha rám öntötték volna. A szabónő kiszaladt a raktárba, és hozott nekem egy sötétkék magas sarkú cipőt. Pont a méretem. Egyre jobban tetszett a gót stílus.

Egy kicsit igazított az ujján, majd segített levenni. Becsomagolta egy díszdobozba, a cipőt mellé tette, és ellátott egy jótanáccsal.

-         Ha azt szeretné, hölgyem, hogy igazán szép legyen, akkor vegyen mellé valamilyen kiegészítőt. Jas már kint vár önre. Viszlát!

Kezembe nyomta a dobozt, és kitessékelt az ajtón. Jason már tényleg kint állt az ajtó előtt, és az arcán szívdöglesztő mosoly játszott.

- Üdvözöm, Zule.

- Miért nem akar tegezni, uram? – kérdeztem jól megnyomva az utolsó szót.

- Mert nálunk ez a szabály.

- Nem szeretem ezt a nemes egyszerűséget. Miért nem szegsz szabályt?

- Mert szeretem a törvényeinket.

- Bolond vagy! – nevettem el magam.

- Köszönöm a felvilágosítást, hölgyem, de eddig is tudtam.

A beszólásunk után együtt nevettünk. Megengedte, hogy elmenjünk egy bizsus boltba, ahol vettünk egy világoskék strassz kövekkel kirakott karkötőt és fülbevalót. Nyakláncot azért nem vásároltunk, mert a „jelző” nyakéket kell viselnem.

- Egy olyan bálon, ahol a vezetőség gyűlik össze, meg kell tudnunk különböztetni egymást. A nyaklánc ebben segít, kötelező ezt viselnünk.

A fekete pólója alól kihúzott egy arany láncot, amin egy csepp alakú szürke mész volt. Fura, de szép. A nap lassan a fejünk fölé emelkedett, és én kezdtem éhes lenni. A gyomrom hatalmasat korgott. A kísérőm ezen jót kuncogott.

- Te nem vagy éhes?

- Nem.

- Szoktál egyáltalán enni?

Megrázta a fejét, mire hitetlenkedve tovább faggattam:

- Csokit se?

- Nem, azt se szoktam. Mi, Természet Fölöttiek, nem eszünk semmit, és még mielőtt elkezdene kérdezgetni, inkább én mesélek. Mi már több ezer év óta létezünk. Én 1349-ben láttam meg a napvilágot, vagyis halhatatlanok vagyunk, de emberként születtünk. Akkor lesz valaki Mi, ha meghal. Mikor a Kapuba ér, felajánlanak neki egy lehetőséget, ha tett valami nagy dolgot ember létében. Ez lehet jó, de akár szörnyű tett is. A lényeg az, hogy nagy legyen. Hasfelmetsző Jack is kapott lehetőséget, de ő elutasította. Nem szoktunk aludni, enni. Elméletileg tudnánk, de nem kötelező. Megölni sem tudnál, mert már meghaltam. Egyéb kérdés?

- Vannak különleges képességeid?

- Vannak.

- És meg is mutatod?

- Majd csak akkor, ha elkezdődik a kishölgynek a kiképzése.

- Oké – válaszoltam, majd feleszméltem, hogy mit mondott – Kiképzés?

- Persze. Ki kell magát képezni, hiszen háború van. Ha gyenge lenne, akkor nem tudna harcolni.

- Oh…

Ezen nagyon meglepődtem. Kezdett már nekem ez egy kicsit sok lenni. Találkoztam Őkkel, kiderült, hogy vámpír vagyok. Előző nap egy Ő azt mondta, hogy pár nap múlva telihold, és farkassá fogok változni. Ma meg közli velem Jason, egy harmadik Ő, hogy ki kell képezni, mert egy háborúban fogok harcolni. Ez egyre bonyolultabb.

Közben észre sem vettem, hogy hazaértünk. Elköszöntem tőle, és felmentem a szobámba. A ruhámat az ágyra tettem, majd szaladtam le ebédelni. Paradicsomleves és rakott krumpli volt. Csendesen ettem meg az kaját, majd visszamentem a szobámba. Meg sem lepődtem, mikor Jason ott ült az ágyamon. Már megint.

-         A bál hatkor kezdődik, és addig a kishölgynek el kell készülnie. Most egy óra van. Kap két óra szabadidőt, de háromra mindenképpen jöjjön vissza. Ja! A nyakláncot vegye fel. Tudja, amelyikben a vér van.

-         Lehet egy kérdésem? Miért lett újra tele vérrel az üvegcse?

-         Mert ez a különlegessége a nyakéknek, és azért töltődik mindig újra, hogy ön megigya, mert ha háromnaponta nem teszi, akkor arra kényszerül, hölgyem, hogy beleharapjon egy emberbe, és kiigya a vérét, és végül meghal az illető. Ezért találtuk fel Mi ezt a kis műszert.

-         És milyen vér van benne?

-         A tiédben nullás negatív van. Vérbankból szerezzük.

-         Oké. Akkor, szia, megyek, beszélgetek egyet Heidyvel.

-         Még valami. Vigyázzon Heidyvel, és ne mondja el senkinek, hogy mi maga, és mit tudott meg az elmúlt időben, jó?

-         Jó.

Intettem neki, majd elhagytam a szobámat. Közben azon gondolkoztam, hogy mi lehet a barátnőmmel, amiért óvatosnak kell vele lennem. Annyira elmerültem a saját gondolataimban, észre sem vettem, kiértem a hátsó kertbe, és automatikusan az erdő felé vettem az irányt. Az erdő ilyenkor, nyáron a legszebb. Zöld az egész környék, nyüzsög az élet. Az kert végén leültem egy farönkre és elkapott a szomjúság a vörös folyadék után. Felálltam és nyugisnak csöppet sem mondható sebességgel bementem az fák közé, ahova legutóbb is. Az üvegcsét levettem a nyakamról, lecsavartam a tetejét, és már ittam is a friss, finom vért. Jason a szokásos füsttel már megint ott termett mellettem.

-         Már enni sem hagysz nyugodtan?

-         Maga megőrült? A ház körül vért inni… Ekkora nagy őrültséget… Itt bárki megláthatja magát! Ha legközelebb szomjas lesz, akkor legalább az iskola területéről menjen ki!

-         Jól van, na! A fejemet nem kell leharapni, mert felfogtam.

-         Persze, de a képzését most kezdjük el. Egy tíz perc múlva találkozzunk a szobájában, rendben?

-         Rendben.

A füstjével együtt már megint eltűnt, és én is mentem a találkozóhelyünkre. A szobámba. A falaim halványkék színűek, a bútoraim fehérek. Vagyis az ágyam, a szekrényem és az íróasztalom. A tankönyvem csak rá vannak szórva. Az ablakomon a belső párkány hatalmas. Bele szoktam ülni, és rajzolok, vagy írok. 

Mikor bementem meg sem lepődtem, hogy már vannak bent. A tanárom most az ablaknál ült, és kifelé nézett. Bámult, bambult, de nem figyelt fel arra, hogy beléptem. Hangosan ráköszöntem, mire összerezzent, és rám mosolygott. Tisztára mondom, ezt be kellene tiltani. Megpaskolta maga mellet a helyet, én leültem mellé. A lábaimat magam elé hajtottam, és a kezeimet rákulcsoltam. A fejemet úgy tettem a karjaimra, hogy az arcát nézhessem, majd belekezdett a beszédbe.

-         Az első lecke az, hogy megtanulja tartani a száját. Az, hogy a hétköznapi emberek ne tudják meg, hogy mi különlegesek vagyunk, a legfontosabb. Ha ez kiderülne, akkor elszabadulna a pokol. Az emberek lassan megőrülnének, mindenki paranoiás lenne, és a világ darabjaira esne. Ez már egyszer megtörtént 1913-ban. A világháború alapjai sajnos ezen alapultak. A mai tanulnivaló csak ennyi lenne, de ezt jól vésse az eszébe, hölgyem.

-         Hmm… Tehát ha nem lenne varázslat semmilyen háború nem lett volna?

-         Pontosan.

-         A történelem alapja tehát a mágia.

-         Gyorsan tanul.

-         Köszönöm.

-         Lassan itt az ideje, hogy elkezdjen készülődni.

-         Miért? Már annyi az idő?

-         Nem, de arra gondoltam, hogy kivasalom a haját, és az nem lesz egyszerű, hölgyem.

-         Jó.

Az asztalom mellől a szoba közepére hozta a széket, és leültetett rá. Egy pillanatra eltűnt, de vissza is jött egy táskával. Kihúzott belőle egy fésűt meg egy hajvasalót. Szépen kifésülte a hajamat, majd nekilátott a vasalóval. Körülbelül háromnegyed órán keresztül csak csinálta és csinálta. Végül készen lett. Fenekemig ért az egyenes barna hajam. Nagyon fura volt. Mér álltam volna fel, mikor gyengéden visszanyomott a székemre, és kijelentette, hogy nem vagyok kész.

-         Még mindig nem?

-         Nem, hiszen nem mehet el így, lógó hajjal egy bálba.

Végül egy kis kontyba fogta össze a tarkómnál. Kihúzott pár tincset belőle, és gyöngyöket fűzött fel rájuk. Egy tiarát rakott a fejemre, és a hajtincsecskéket ehhez rögzítette. Nagyon szép volt. A táskájából kivett egy sminkkészletet, és kifestett. Sajnos azt is meg kellett engednem, hogy segítsen felvenni a ruhámat. Egy kék harisnyatartót is elővarázsolt a táskájából, és azokat is ő adta rám. Borzasztóan belepirultam. Mikor felállt, a tiltólistás mosollyal nézett rám. Arcom már egy paradicsom is megirigyelhette volna. Ezen elkezdett kuncogni, de gyilkos pillantásommal elhallgattattam.

-         Hölgyem, ezzel a nézéssel a későbbiekben vigyázzon, mert ha kijönnek magából a boszorkány-ösztönök, akkor akár ölhet is.

-         Hm… A banyás dologra még nem is gondoltam. Vajon mi történne…?

-         Majd mindenre rájön idejében.

-         Rendben. De mennyi az idő?

-         Fél hat. Egye ezt meg, hogy a vércukra a bálon ne essen le, hiszen ott nem lesznek ételek.

A kezembe nyomott egy szelet csokoládét. Én köszönés nélkül kibontottam, és megettem. Vigyorogva nézett rám. Mikor már teljesen elpusztítottam a csokit, pironkodva köszönetet mondtam neki.

- Mennünk kell. Igaz, még nem kezdődik a bál, de be szeretném bemutatni magát a főuraknak.

Megfogta a kezemet, bátorítóan megszorította, és kijelentette, hogy most el fogunk tűnni. Aztán elnyelt a semmi. Szó szerint. Az egész csak egy másodpercig tartott, de olyan érzés volt, mintha egy gravitáció nélküli térbe kerültem volna, ahol nincsen semmi oxigén. Borzasztóan furcsa volt. Miután kikerültem a tértelen térből, először a szilárd talajt éreztem meg a lábaim alatt.

Lélegzetelállító helyre érkeztünk. A padló, a falak az oszlopok mind-mind márványból voltak. A teremben volt két lépcső, ami egy erkélyre vezetett fel. Ott volt öt darab, vörös bársonnyal bevont, aranyozott királyi szék. Az Ők ott álltak, és beszélgettek valamiről. Mindenkinek fekete haja, hamuszín arca volt. Ijesztő. Csak akkor vettem észre, hogy még mindig fogom a kísérőm kezét, mikor megszorította az enyémet, és olyan hanggal suttogta a fülembe azt, hogy nem kell félnem, amitől még a lábam is libabőrős lett.

Felvezetett a csillogó lépcsősoron, de közben halkan beszélgettünk:

-         Tud pukedlizni?

-         Persze.

-         Rendben, mert az Urak elvárják, hogy minden hölgy tudjon, bármilyen is a rangja.

A hangja, miközben beszélt, megremegett egy kicsit, ebből arra következtettem, hogy ezt a szabályt idétlennek tartja. Közben felértünk az Urakhoz, és csak ekkor vettek minket észre. Mindegyik fekete csuklyás alak egyszerre beszélt.

- Jason, látjuk elhozta a vendégünket. Kérjük, kísérje az ötödik székhez.

Odahúzott a trónhoz, és a fülembe suttogott.

-         Nem kell félnie, nem eszik meg. Mikor a tömeg már itt lesz, akkor fogják önt bemutatni. Azután föl kell állnia, és pukedliznie kell majd. Kérem, ne szúrja el, mert az az én rovásomra megy majd!

Leültem a helyemre, majd elköszöntem tőle. A megszokott füsttel eltűnt a semmiben. A terem lenti részében egyre több ember jelent meg. Addig észre sem vettem, de a falak mentén, szinte méterenként álltak feketecsuklyások. Mikor már tele volt a helyiség, akkor az Urak leültek, de aki középen foglalt helyet, rögtön fel is állt. Most csak egyedül beszélt. Mély, zengő, tiszteletet parancsoló hangja betöltött minden kis zugot.

- Üdvözlök mindenkit, aki ma megjelent. Fontos esemény ez a mai, mert megtaláltuk a jövendölésben szereplő hölgyet. Had mutassam be Azule Blue-t.

Hangos taps köszöntött, én illedelmesen felálltam, pukedliztem, majd leültem. A köszöntés egy perc alatt abbamaradt, és folytatta a beszédét az egyik úr.

-         Mivel a kishölgynek rengeteg tapasztalatra és tudásra van még szüksége, ezért az iskolájába küldtem az egyik legmegbízhatóbb emberemet, Jason Talert. Ő felügyeli a hölgy kiképzését. A farkasok és mágusok között is vannak ott embereim, igaz, ők még csak pár hete töltik be a fontos posztot. Most pedig szórakozzunk! A mai estén a Farkasok zenélnek nekünk.

Ezután csendes zaj támadt fel, és az az Ő, aki eddig beszélt, hozzám fordult.

-         Kedvesem, van kint pár ember, aki beszélni akarnak magával. Kérem, fogadja őket. A hátsó ajtó mögött van egy társalgó, ott várnak önre.

-         Természetesen.

Lassan felkeltem a székemből, és kisétáltam a teremből. A társalgó egy kicsi szoba volt, rengeteg kárpittal, és fotellel. Csak tátogni tudtam, mikor megláttam, hogy kik várnak rám bent a szobában. A bent ülő emberek csak mosolyogtak azon, hogy én a számat nyitom, és csukom.

- Mi az, elvitte a cica a nyelvedet?

Bezártam az ajkaimat, és kinyújtottam a nyelvemet a két legjobb barátomra, Heidyre és Aaronra. Ezen jót nevettek, majd felálltak a fotelből, és a lány pukedlizett egyet, a fiú pedig meghajolt. Kerek szemekkel néztem rájuk.

-         Ti megőrültetek?

-         Nem, de az illem ezt követeli meg.

-         Illem… Szerintem akkor is megbuggyantatok. De hogy kerültetek ide?

-         Én varázsló vagyok. Tűz elemmel rendelkezem. De eddig csak ezt nem tudtad rólam.

-         Én vérfarkas vagyok. Ne haragudj, hogy nem mondtam el eddig!

-         Ugyan – legyintettem. – Hei, te mikor, mióta vagy farkas?

-         Három éves koromban megtámadott engem egy másik farkas. A szüleimet megölte, de már csak a megfertőzésemre volt ideje, mert a hold már ment le. Minden teliholdkor átváltozok. Tina is egy Ő, ezért meg sem lepődött, mikor először változtam át.

-         És te, Aaron?

-         Én már így születtem. Az anyám belehalt a szülésbe, apámat soha nem ismertem.

-         Heidy Wolf… Innen a vezetéknév nem?

-         De… Tina adta nekem a Wolfot.

-         Aaron Fuerns… A tűz angolul fire… De németül Feuer! Akkor innen jött. Neked ki adta?

-         Az anyám. Azt mondta, hogy a vezetéknevemet az elemem alapján kapjam meg.

Úgy még egy órán keresztül beszélgettünk, majd kimentünk az ünnepségemre. A teremben nagy zsivaj, és tarka ruhák fogadtak bennünket. A férfiak felén fekete talár, a másik felén pedig normális öltöny volt. A nők színes öltözéket vettek fel. A falaknál beszélgettek, de a bálterem közepén tizenöt-húsz pár táncolt. Miközben a lépcsőn sétáltunk lefelé, Jason is mellénk szegődött. Kézen fogott, megállt, ezzel hagytuk, hogy a többiek menjenek tovább. Miután elhagyták a lépcsőt, mi is elindultunk. Ahogy az utolsó lépcsőfokot is elhagytuk, meghajolt előttem.

- Felkérhetem a hölgyet táncolni?

Én természetesen fülig pirultam, ám hebegve igent mondtam. Bevezetett a táncparkett közepére, és lassú keringőbe kezdtünk. Még Tina tanított meg az alaplépésekre, de a táncpartnerem olyan jól vezetett, hogy nem kellet az emlékezetemre hagyatkoznom. Csak róttuk a köröket, mikor hirtelen megszédültem.