4. fejezet

Ez Fruska most csak miattad van, hogy még szombat előtt rakok fel fejezetet.

4. fejezet. Elsö emlék

A pillanat, amit átélsz, örökre benned marad

A part c. film

A szédülésem nem akart abbamaradni, ezért Jason kivezetett a táncoló párok közül, egyenesen fel a lépcsőn, majd leültetett. Enyhe hányinger is elkapott. Hei odaszaladt mellém, és nyugtató szavakat suttogott a fülembe.

- Természetes, hogy szédülsz. Mikor először változol farkassá, akkor nagyon fog fájni, előtte hányni fogsz, az is lehet, hogy el is ájulsz majd. De ez normális. Nem kell aggódnod, a többi alkalommal nem fog fájni.

Elhalkult Heidy hangja, és elnyelt a feketeség. Elájultam. A sötétség hosszú ideig nem tűnt el, de egyszerre elkezdtem érzékelni. Először csak a testemet éreztem, majd hallottam a körülöttem lévő zajokat. Jason aggódó hangját, és azt is, ahogy Hei nyugtatni próbálja. Ezen elmosolyodtam. A fiú abbahagyta a mondandóját, és megszólalt.

- Megmozdult.

Kinyitottam a szemeimet, és Jasonével találtam magam szemben. Arcomat elöntötte a pír, mikor megölelt. Aaron ezen röhögni kezdett, de Hei egy szemvillantással elhallgattatta. Ekkor megéreztem, hogy nem a kemény padlón fekszem, hanem egy puha ágyon. A saját ágyamon. Az estélyi lekerült rólam, és helyét egy selyempizsama váltotta fel. Heidy Wolf! Ezért még egyszer megöllek. Nyugalmat erőltetve az arcomra és hangomra, beszélni kezdtem.

-         Mennyi az idő?

-         Fér három múlt.

-         Jesszusom! Hajnali fél három? Tina, ő…

-         Nyugi, Tina mindent tud, hiszem ő is egy Ő. Nem kell aggódnod. Senki sem látott minket, mikor a ház mögé jöttünk.

-         Oh…

Addig fel se tűnt, hogy Jason már nem ölel, de még mindig a kezemet fogja. Bátorítóan megszorítottam az övét, és hálásan rámosolyogtam. Végül elengedtem, lábra álltam, és tettem egy kört a szobámban. Újra beszélni kezdem, de most komoly hangon.

-         Még ma este telihold lesz, vagyis farkassá foguk változni. Hei, fájni fog?

-         Ezt már egyszer kérdezted…

-         Igen, tudom, csak kíváncsi vagyok. Akkor bizony nem lesz kellemes… Másokban is kárt okozhatok majd… Ugye együtt megyünk majd be az erdőbe?

-         Persze! Feltételeznéd rólam, hogy egyedül hagynálak?

Felé fordultam, és vigyorogva bólogattam. Megcsóválta a fejét, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. A többiek is bekapcsolódtak a kacagásba, de pár perc múlva megint csendben, és komolyan ültünk a helyünkön. Engem újra elkapott a hányinger. Pillanatok múlva el is állt, de eszembe jutott valami.

- Öm… Hei, neked nem meséltem, de tegnapelőtt, mikor pizzázni mentünk összetalálkoztam egy Ő-vel. Azt monda, hogy három nap múlva lesz telihold, vagyis nem ma, hanem holnap.

Mindenki furcsán nézett rám. Jas odaült mellém a párkányra. Halkan beszélni kezdett.

-         Zule, ne légy ideges, de a tegnapi napot teljesen átaludtad. Egész végig mozdulatlanul feküdtél. Hiába akartunk felébreszteni, nem keltél fel. Nagyon aggódtam.

-         Köszönöm.  

 Közelebb húzódtam hozzá, vállra döntöttem a felem. Kellemes volt. Az idillből Aaron kuncogása rángatott ki. Mindig a legszebb pillanatokat rontja el! Gyilkos pillantást vetettem rá. Ő bevetette az ördögi nézését, de abbahagyta a nevetést. A nap lassan kezdett felkelni, a hátamat melegítette. Jason keze bátorítóan megszorította az enyémet, fölkelt mellőlem, majd kijelentette, hogy mivel nevelő, jelen kell lennie egy megbeszélésen. Aaron is elbúcsúzott, azt mondta, hogy Hei fel akar készíteni az átváltozásra. Ez gyanús! Az is rontott a körülményeken, hogy Heidy a mindent-tudó vigyorával vigyorog.

-         Neked tetszik Jason – jelentette ki tárgyilagosan. Én persze – mit is vártunk volna - elpirultam. Belenéztem barátnőm szemeibe, majd szelíden elmosolyodott. Ismertem azt a megértő nézését. Majd elkezdett mesélni.

-         Tudod, hogy ismerkedtem meg Aaronal? – Nemet intettem fejemmel. – Négy–öt éves lehettem. A farkasságom miatt nem akartam megismerkedni senkivel. Kint sétáltam a hátsókertben, amikor megláttam, ahogy egy kicsi, velem egyidős fiúcska kezében tűz ég. Odaszaladtam, és teljesen bezsongva azt kértem, hogy csinálja nagyobbra. Persze csak egy kicsit változott, de nagyon büszke volt magára. Büszkén kihúzta magát, majd ahogy nem figyelt egy pillanatra, elaludt a kis lángocska. Én jót nevettem rajta. Épp akkor jött le Tina a lépcsőn. Vagyis rohant. Kézen fogott, és szaladt be velem az erdőbe, de már felkelt a hold. Aaron azt látta csak, hogy eltűntem, és egy farkas kerül a helyemre. Odajött hozzám, megsimogatta a fejem búbját, és azt mondtam, hogy aranyos vagyok. Azóta vagyunk legjobb barátok. Mikor veled ismerkedtem meg, rögtön látszott rajtad, hogy nem vagy teljesen ember. Ezért is akartalak közelebbről megismerni. Viát ugye te hoztad közénk, de benne nincsen semmi különleges. Mark pedig… nos… Benne sincs semmi varázslat, de számomra akkor is különleges.

 Heidy az utolsó pár mondatán elpirult, majd folytatta a mondandóját.

-         Tudom, hogy nem bírálhatlak, de nem helyes, hogy tetszik neked Jason. Ő a tanárod. Bár látszik, hogy szereted, és ne is próbáld tagadni. Ő is szeret téged, tehát ne aggódj. De nem lenne épp kellemes, ha ez kiderülne. Ráadásul, ha megtudják Ők, akár meg is ölhetik Jas-t.  Ezért csak óvatosan.

A fejem színe már a paradicsoméhoz hasonlított, de Heidy arca egy pillanat múlva komolyra váltott. Az átváltozásról kezdett beszélni.

-         Tehát. A farkassá való átváltozás szörnyű kínokkal jár. A csontjaid formája megváltozik, a szerveid egy kicsit átrendeződnek, a méreted, termeted megnő. Szőr nő ki a testedből, az arcod megváltozik. Karmaid nőnek. És ez a sok minden körül-belül két percig tart. Az első pár holdtölte azért fáj, mert a testes nincs hozzászokva az ilyen mértékű átváltozáshoz. De egy idő után majd megszokod. Az én színem fehér. Az alfám azt mondta, hogy, a tisztaságom, ártatlanságom miatt.

-         Ártatlanság? –Itt elkezdtem húzogatni a szemöldökömet.

-         Gonosz! Nem úgy, te perverz!

Ez után jót nevettünk, majd Hei is elbúcsúzott azzal, hogy este hat körül mindenképpen legyek a suli-erdő szélénél.

Az árvaház a város szélén van. Egy hatalmas erdő sarkánál épült. Hatalmas nagy épület, az iskola is benne van. Egész nap benne sétálgattam, csak ebédre mentem oda a többiekhez. Olivia megint aggódott, hogy mi a bajom, de csak nem mondhattam neki azt, hogy egy rémisztő farkas leszek! A gyümölcslevesből

Egy nő karjaiban fekszem. Szürke szemei vannak, és gesztenyebarna egyenes haja. Megnyugtató szavakat suttog a fülembe. Egy utcán visz végig. Az árvaház utcáján. Leülünk egy padra. Papírt és ceruzát vesz elő, majd írni kezd.

Kedves Tina!

Tudom, hogy már több mint egy éve nem beszéltünk, de van számodra egy feladatom. A lányomról van szó. Tegnap megharapta egy vámpír. Én boszorkány vagyok. Az apja pedig egy vérfarkas. Ezzel megpecsételődött a sorsa. Ő a jövendölésben lévő lány. Mivel a varázslat csak akkor fog belőle előjönni, ha egy teljes értékű természetfölöttivel találkozik, ezért kérlek, az emberi formádat vedd fel, ha a közeledbe kerül.

Pár napja egy szörnyű titokra jöttem rá. Valószínűleg hamarosan megölnek. A férjem már halott. Kérlek, vigyázz Zulura!

Ui.: Találsz a borítékban egy másik levelet, azt add neki oda azzal, hogy az ajtó előtt találtatok rá. A végrendeletünkben téged jelöltünk meg a pénz örökösekét. Használd belátásod szerint.

Szeretettel: Hannelore Blue

Csendes könnyeket ejt. Egy idő után abbahagyja. Nagyot kong a templom harangja. Éjfél van. Feláll a padról. Levelét rárakja a padra, majd felemeli a táskáját. Erőt gyűjt, majd erejét használva villámokat gyűjt a kezébe, ezzel meggyútja a táskáját. Végignézi, ahogy elég. Mikor nem marad belőle más, csak egy rakás hamu, akkor fog engem, és az árvaház elé sétál. Elrejti arcát egy kendő mögé. Csenget az ajtón. A portás nyit ajtót. Nagy szemekkel néz a jövevényre. Hannelore csak a portás kezébe nyom, majd elszalad. A portás csendesen lépked fel velem Tina irodájába. Az emlék homályosodni kezd. Ezzel egyetemben valaki a nevemet mondja.

-         Azule! Azule! Kelj fel!

-         Olivia… - mondtam erőtlenül. A fájdalom elviselhetetlen volt, amit a testemben éreztem.

-         Jaj, Azule! A szívbajt hoztad ránk. Már vagy negyed órája itt szólongatunk, de te meg se mozdultál.

Ekkor vettem észre Heidyt, aki csöppet sem aggódott. Észre sem vettem, hogy elájultam. Már megint. Ekkor felszisszentem, mert szúró fájdalmat éreztem a szívemnél. Via még jobban aggódni kezdett. Kinéztem a kertbe. A nap állása szerint körül-belül három-négy óra lehetett. Ránéztem Hei-re, aki mintha a gondolataimban olvasott, megcsóválta a fejét. Végül felsegítettek a földről, és támolyogva megindultunk a szobám felé. Ekkor jött le a lépcsőn Jason. Nekem eszembe jutottak Hei szavai. Borzasztóan belepirultam. Jas csak belenézett a szemeimbe, és megértett mindent. Mellém jött és felkarolt, így gyorsabban tudtunk haladni. Via csak lesett. Jas elkezdett magyarázkodni.

-         Szerencsétlen lány olyan sápadt, mint aki mindjárt összeesik. Inkább az ágyában ájuljon el, mint a lépcsőn.

-         Rendben…

Via még mindig csodálkozott, de jött velünk. Mikor beértünk a szobámba Jason felkapott, és letett az ágyra. Annyi erőm sem volt, hogy egy lépést tegyek. Fájt minden porcikám. Rettegtem a változástól, de Hei azt mondta, nem kell félnem. Via közben kiment. Sírva borultam Heidy vállára. Bátorítóan megsimogatta a fejem búbját.

-         Hölgyem, a teleportálástól elmúlik a fájdalom.

-         Ebben igaza van neki.

Mindketten megfogtuk a kezét, és megint éreztem a tértelen teret. A fájdalmam tényleg elmúlt. A mezőn voltunk. Hei kézen fogott, majd elkezdett körbevezetni az erdőbe. Minden csapáshoz mondott valami történetet, mikor használták. Mondta, hogy mi is azon fogunk majd futni. A helyváltoztatással járó fájdalomelmúlás csak pár óráig tartott. Az első fájdalmat a lábszáramban éreztem. Annyira szúrt, hogy elestem. Semmim nem vertem be, de belülről mardosott a fájdalom. Jason felsegített, majd megkérdezte Heitől, hogy mennyi az idő.

-         Lassan hét óra. Hamarosan felkel a hold. Indulnunk kellene az erdő mélyébe.

-         Majd elviszem önöket.

Megfogta a barátnőm kezét, majd éreztem, hogy elmúlt a fájdalmam. Az erdő mélye egy borzasztóan sötét hely volt. A meglepő az volt, hogy mindent tökéletesen láttam. Pontosan meg tudtam volna mondani, hogy hány tűlevél van a fenyőfán. Rémisztő. Hei a meglepettségemen kuncogni kezdett.

-         Tudod, hogy miért látok jobban? – kérdeztem.

-         Igen. Változik a tested. És ez nem a farkasos. Ez azért van, mert vámpír vagy. Minden vérszívó jobban lát telihold idején. Végül is ősi ellenségek vagyunk.

-         Tőlem…

Nem reagáltam annyira Hei válaszára, mert csodálattal töltött el az új látásmód. Sajnos Jason „visszarángatott a földre”. Csúnyán néztem rá, mikor a vállamra tette a kezét, de egy kicsit megenyhültem, mikor megláttam a sötétzöld szemeit. Az egymás szemébe való bambulásból Hei „húzott ki”. Elrontják a pillanataim.

-         Zule, nem akarlak megzavarni, de itt az idő. Pár perc múlva felkel a hold. Jason, szerintem jobb, ha te ezt nem látod majd

Az említett vágott egy fájdalmas fintort. Végül eltűnt, szürke füstöt hagyva maga után. Ahogy jobb lett a szemem, megláttam, hogy mi a füst. Sok kicsi porszem a közelünkből. Úgy tíz méteres körzetből Jason helyére tömörültek a csillámló porszemek. Egy-két pillanatig felvették Jas alakját, de utána kezdtek visszakerülni oda, ahonnan jöttek. Az életre szóló élmények egyike. Az egész eltűnés utáni porkavarodás csak egy másodpercig tartott.

Heivel együtt sétáltunk az erdő belsejébe. Egyre jobban kezdtem érezni, hogy kezd felkelni a hold. Hányingerem volt, szédültem, fájt mindenem. Szó szerint. Ezt a barátnőm észrevette. És leültünk egy kidőlt farönkre. Megint majdnem elájultam, de nem ment. Valami a világossághoz kötött. A hold felkelt.

3. Fejezet

3. fejezet Áll a bál

Először azt hittem, hogy valamelyik Ő lesz az, de nem. A füst a szokásos volt, de az ember nem. A tegnapi eladó srác volt. Erőszakosan csapkodni kezdett magam körül, de láthatóan erős is volt. Aztán megszólalt.

-         Ha nem hagyja abba a hadonászást, akkor előbb-utóbb kénytelen leszek elaltatni önt.

Befejeztem a kapálózást, azután elengedett. Távolabb léptem, és megfordultam. Így végül szemtől-szemben álltunk. Indulatomban még felemeltem a fezemet, hogy pofon csapjam, de elvesztem a tekintetében. Mélyzöld szemek. A pupillája körül halványbarna rész. A karom ernyedten engedtem le.

-         Mit akarsz?

-         Na. Egy kicsit több tiszteletet várnak majd a Fölöttiek! Szerintem kezdjük előről.

-         Oké – egyeztem bele vonakodva. Ünnepélyes modorral folytatta.

-         Üdvözlöm, kishölgy. Jason Taler a nevem. Ők küldtek le önhöz, hogy meghívjam ma estére, egy bálra.

-         Engem? Na, jó. De ha bele is egyezek, akkor mit veszek fel? És hogyan jutok oda? – a kérdések után Jason felhagyott a modorával, és jót kuncogott.

-         Hölgyem, maga kissé… együgyű. Ezért küldtek le. Pénzem is van, és ma vásárolni megyek önnel. Megkértem Tinát, hogy engedjen ki mára. Holnaptól itt leszek mint nevelő.

-         Oké… Na de most menj ki, mert fel akarok öltözni.

Jason kisétált a szobámból, és én leroskadtam az ágyamra. A megdöbbenéstől csak pislogni tudtam. Felkapkodtam magamra a ruháimat, és kinéztem az ajtómon. Sehol senki. Gyorsan leszaladtam reggelizni, majd mentem vissza. Már várt rám. Ott ült az ágyamon.

-         Na, kishölgy, mehetünk?

-         Igen – feleltem fanyalogva.

Csendesen sétáltunk a városba vezető úton. Mikor már indultam volna a pláza felé, azt mondta, hogy szabóhoz megyünk. Megint csak tátogtam, mint egy hal, de azért vele tartottam. Egy kis utcába tértünk be, ahol egyetlen magányos boltocska állt. A neve teljesen lekopott.

-         Megérkeztünk.

-         Ez…

-         Igen, itt varratunk önnek ruhát. A szabónő neve Khetlin. Ő is egy Mi.

-         Oké…

A boltba belépve nagyon meglepődtem. Kívülről csak egy rozzant kis boltocskának tűnt, de belülről hatalmas volt. A padló márvány, közepén egy vörös szőnyeggel, amin egy dobogó állt. A fal mentén hosszú sorokban anyagok voltak feltekercselve. Egy pult állt az egyik sarokban, ami mögött egy kedves, mosolygós arcú nő fogadott.

- Üdvözlöm Jason. A kishölgy miatt jött? – ebből azt szűrtem le, hogy Ők között is van különbség, de mindenki magáz mindenkit.

- Igen, este bál lesz, és ruhát szeretnék neki.

- Hmm… A barna haját és kék szemét, a fekete-sötétkék hangsúlyozza ki, és a gót stílus áll jól. A fekete…

Khetlin tovább beszélt a ruháról, és közben odavezetett a dobogóhoz. Felléptem rá, és ő egy mérőszalagot vett ki a zsebéből. Méreteket vett majd elszaladt az anyagokhoz. Fekete csipkét keresett, és sötétkék pamutot. Ezeket lerakta az asztalára, és egy rajztömböt kapott elő. Egy pillanat alatt megrajzolt egy tervet és megmutatta nekem. A rajzon egy ruha volt. Csodálatosan szép. Megkérdezte, hogy jó-e, és én igent mondtam. Elkezdte varrni a ruhámat. A sötétkék anyagot egy pillanat alatt kiszabta, és egy bábut hozott elő egy ajtó mögül. A kék pamuthoz cérnát vett elő, és tíz perc alatt tökéletesre varrta. A felső rész csak öt percig tartott. A csipkét csak akkor tűzte hozzá, mikor megmutatta nekem. A hátára végül egy fekete selyem szalag került, ami egy nagy masniban végződött. Az egész folyamat csak egy órát vett igénybe. Elképesztő ez a lány.

-         Tessék. Próbálja fel. Jas, szerintem ön mehetne. Egy fél óra múlva jöjjön csak vissza.

Miután a fiú kiment, Khetlin barátságosan elmosolyodott, és mondta, hogy vegyem fel a ruhámat. Gyönyörű volt. Mintha rám öntötték volna. A szabónő kiszaladt a raktárba, és hozott nekem egy sötétkék magas sarkú cipőt. Pont a méretem. Egyre jobban tetszett a gót stílus.

Egy kicsit igazított az ujján, majd segített levenni. Becsomagolta egy díszdobozba, a cipőt mellé tette, és ellátott egy jótanáccsal.

-         Ha azt szeretné, hölgyem, hogy igazán szép legyen, akkor vegyen mellé valamilyen kiegészítőt. Jas már kint vár önre. Viszlát!

Kezembe nyomta a dobozt, és kitessékelt az ajtón. Jason már tényleg kint állt az ajtó előtt, és az arcán szívdöglesztő mosoly játszott.

- Üdvözöm, Zule.

- Miért nem akar tegezni, uram? – kérdeztem jól megnyomva az utolsó szót.

- Mert nálunk ez a szabály.

- Nem szeretem ezt a nemes egyszerűséget. Miért nem szegsz szabályt?

- Mert szeretem a törvényeinket.

- Bolond vagy! – nevettem el magam.

- Köszönöm a felvilágosítást, hölgyem, de eddig is tudtam.

A beszólásunk után együtt nevettünk. Megengedte, hogy elmenjünk egy bizsus boltba, ahol vettünk egy világoskék strassz kövekkel kirakott karkötőt és fülbevalót. Nyakláncot azért nem vásároltunk, mert a „jelző” nyakéket kell viselnem.

- Egy olyan bálon, ahol a vezetőség gyűlik össze, meg kell tudnunk különböztetni egymást. A nyaklánc ebben segít, kötelező ezt viselnünk.

A fekete pólója alól kihúzott egy arany láncot, amin egy csepp alakú szürke mész volt. Fura, de szép. A nap lassan a fejünk fölé emelkedett, és én kezdtem éhes lenni. A gyomrom hatalmasat korgott. A kísérőm ezen jót kuncogott.

- Te nem vagy éhes?

- Nem.

- Szoktál egyáltalán enni?

Megrázta a fejét, mire hitetlenkedve tovább faggattam:

- Csokit se?

- Nem, azt se szoktam. Mi, Természet Fölöttiek, nem eszünk semmit, és még mielőtt elkezdene kérdezgetni, inkább én mesélek. Mi már több ezer év óta létezünk. Én 1349-ben láttam meg a napvilágot, vagyis halhatatlanok vagyunk, de emberként születtünk. Akkor lesz valaki Mi, ha meghal. Mikor a Kapuba ér, felajánlanak neki egy lehetőséget, ha tett valami nagy dolgot ember létében. Ez lehet jó, de akár szörnyű tett is. A lényeg az, hogy nagy legyen. Hasfelmetsző Jack is kapott lehetőséget, de ő elutasította. Nem szoktunk aludni, enni. Elméletileg tudnánk, de nem kötelező. Megölni sem tudnál, mert már meghaltam. Egyéb kérdés?

- Vannak különleges képességeid?

- Vannak.

- És meg is mutatod?

- Majd csak akkor, ha elkezdődik a kishölgynek a kiképzése.

- Oké – válaszoltam, majd feleszméltem, hogy mit mondott – Kiképzés?

- Persze. Ki kell magát képezni, hiszen háború van. Ha gyenge lenne, akkor nem tudna harcolni.

- Oh…

Ezen nagyon meglepődtem. Kezdett már nekem ez egy kicsit sok lenni. Találkoztam Őkkel, kiderült, hogy vámpír vagyok. Előző nap egy Ő azt mondta, hogy pár nap múlva telihold, és farkassá fogok változni. Ma meg közli velem Jason, egy harmadik Ő, hogy ki kell képezni, mert egy háborúban fogok harcolni. Ez egyre bonyolultabb.

Közben észre sem vettem, hogy hazaértünk. Elköszöntem tőle, és felmentem a szobámba. A ruhámat az ágyra tettem, majd szaladtam le ebédelni. Paradicsomleves és rakott krumpli volt. Csendesen ettem meg az kaját, majd visszamentem a szobámba. Meg sem lepődtem, mikor Jason ott ült az ágyamon. Már megint.

-         A bál hatkor kezdődik, és addig a kishölgynek el kell készülnie. Most egy óra van. Kap két óra szabadidőt, de háromra mindenképpen jöjjön vissza. Ja! A nyakláncot vegye fel. Tudja, amelyikben a vér van.

-         Lehet egy kérdésem? Miért lett újra tele vérrel az üvegcse?

-         Mert ez a különlegessége a nyakéknek, és azért töltődik mindig újra, hogy ön megigya, mert ha háromnaponta nem teszi, akkor arra kényszerül, hölgyem, hogy beleharapjon egy emberbe, és kiigya a vérét, és végül meghal az illető. Ezért találtuk fel Mi ezt a kis műszert.

-         És milyen vér van benne?

-         A tiédben nullás negatív van. Vérbankból szerezzük.

-         Oké. Akkor, szia, megyek, beszélgetek egyet Heidyvel.

-         Még valami. Vigyázzon Heidyvel, és ne mondja el senkinek, hogy mi maga, és mit tudott meg az elmúlt időben, jó?

-         Jó.

Intettem neki, majd elhagytam a szobámat. Közben azon gondolkoztam, hogy mi lehet a barátnőmmel, amiért óvatosnak kell vele lennem. Annyira elmerültem a saját gondolataimban, észre sem vettem, kiértem a hátsó kertbe, és automatikusan az erdő felé vettem az irányt. Az erdő ilyenkor, nyáron a legszebb. Zöld az egész környék, nyüzsög az élet. Az kert végén leültem egy farönkre és elkapott a szomjúság a vörös folyadék után. Felálltam és nyugisnak csöppet sem mondható sebességgel bementem az fák közé, ahova legutóbb is. Az üvegcsét levettem a nyakamról, lecsavartam a tetejét, és már ittam is a friss, finom vért. Jason a szokásos füsttel már megint ott termett mellettem.

-         Már enni sem hagysz nyugodtan?

-         Maga megőrült? A ház körül vért inni… Ekkora nagy őrültséget… Itt bárki megláthatja magát! Ha legközelebb szomjas lesz, akkor legalább az iskola területéről menjen ki!

-         Jól van, na! A fejemet nem kell leharapni, mert felfogtam.

-         Persze, de a képzését most kezdjük el. Egy tíz perc múlva találkozzunk a szobájában, rendben?

-         Rendben.

A füstjével együtt már megint eltűnt, és én is mentem a találkozóhelyünkre. A szobámba. A falaim halványkék színűek, a bútoraim fehérek. Vagyis az ágyam, a szekrényem és az íróasztalom. A tankönyvem csak rá vannak szórva. Az ablakomon a belső párkány hatalmas. Bele szoktam ülni, és rajzolok, vagy írok. 

Mikor bementem meg sem lepődtem, hogy már vannak bent. A tanárom most az ablaknál ült, és kifelé nézett. Bámult, bambult, de nem figyelt fel arra, hogy beléptem. Hangosan ráköszöntem, mire összerezzent, és rám mosolygott. Tisztára mondom, ezt be kellene tiltani. Megpaskolta maga mellet a helyet, én leültem mellé. A lábaimat magam elé hajtottam, és a kezeimet rákulcsoltam. A fejemet úgy tettem a karjaimra, hogy az arcát nézhessem, majd belekezdett a beszédbe.

-         Az első lecke az, hogy megtanulja tartani a száját. Az, hogy a hétköznapi emberek ne tudják meg, hogy mi különlegesek vagyunk, a legfontosabb. Ha ez kiderülne, akkor elszabadulna a pokol. Az emberek lassan megőrülnének, mindenki paranoiás lenne, és a világ darabjaira esne. Ez már egyszer megtörtént 1913-ban. A világháború alapjai sajnos ezen alapultak. A mai tanulnivaló csak ennyi lenne, de ezt jól vésse az eszébe, hölgyem.

-         Hmm… Tehát ha nem lenne varázslat semmilyen háború nem lett volna?

-         Pontosan.

-         A történelem alapja tehát a mágia.

-         Gyorsan tanul.

-         Köszönöm.

-         Lassan itt az ideje, hogy elkezdjen készülődni.

-         Miért? Már annyi az idő?

-         Nem, de arra gondoltam, hogy kivasalom a haját, és az nem lesz egyszerű, hölgyem.

-         Jó.

Az asztalom mellől a szoba közepére hozta a széket, és leültetett rá. Egy pillanatra eltűnt, de vissza is jött egy táskával. Kihúzott belőle egy fésűt meg egy hajvasalót. Szépen kifésülte a hajamat, majd nekilátott a vasalóval. Körülbelül háromnegyed órán keresztül csak csinálta és csinálta. Végül készen lett. Fenekemig ért az egyenes barna hajam. Nagyon fura volt. Mér álltam volna fel, mikor gyengéden visszanyomott a székemre, és kijelentette, hogy nem vagyok kész.

-         Még mindig nem?

-         Nem, hiszen nem mehet el így, lógó hajjal egy bálba.

Végül egy kis kontyba fogta össze a tarkómnál. Kihúzott pár tincset belőle, és gyöngyöket fűzött fel rájuk. Egy tiarát rakott a fejemre, és a hajtincsecskéket ehhez rögzítette. Nagyon szép volt. A táskájából kivett egy sminkkészletet, és kifestett. Sajnos azt is meg kellett engednem, hogy segítsen felvenni a ruhámat. Egy kék harisnyatartót is elővarázsolt a táskájából, és azokat is ő adta rám. Borzasztóan belepirultam. Mikor felállt, a tiltólistás mosollyal nézett rám. Arcom már egy paradicsom is megirigyelhette volna. Ezen elkezdett kuncogni, de gyilkos pillantásommal elhallgattattam.

-         Hölgyem, ezzel a nézéssel a későbbiekben vigyázzon, mert ha kijönnek magából a boszorkány-ösztönök, akkor akár ölhet is.

-         Hm… A banyás dologra még nem is gondoltam. Vajon mi történne…?

-         Majd mindenre rájön idejében.

-         Rendben. De mennyi az idő?

-         Fél hat. Egye ezt meg, hogy a vércukra a bálon ne essen le, hiszen ott nem lesznek ételek.

A kezembe nyomott egy szelet csokoládét. Én köszönés nélkül kibontottam, és megettem. Vigyorogva nézett rám. Mikor már teljesen elpusztítottam a csokit, pironkodva köszönetet mondtam neki.

- Mennünk kell. Igaz, még nem kezdődik a bál, de be szeretném bemutatni magát a főuraknak.

Megfogta a kezemet, bátorítóan megszorította, és kijelentette, hogy most el fogunk tűnni. Aztán elnyelt a semmi. Szó szerint. Az egész csak egy másodpercig tartott, de olyan érzés volt, mintha egy gravitáció nélküli térbe kerültem volna, ahol nincsen semmi oxigén. Borzasztóan furcsa volt. Miután kikerültem a tértelen térből, először a szilárd talajt éreztem meg a lábaim alatt.

Lélegzetelállító helyre érkeztünk. A padló, a falak az oszlopok mind-mind márványból voltak. A teremben volt két lépcső, ami egy erkélyre vezetett fel. Ott volt öt darab, vörös bársonnyal bevont, aranyozott királyi szék. Az Ők ott álltak, és beszélgettek valamiről. Mindenkinek fekete haja, hamuszín arca volt. Ijesztő. Csak akkor vettem észre, hogy még mindig fogom a kísérőm kezét, mikor megszorította az enyémet, és olyan hanggal suttogta a fülembe azt, hogy nem kell félnem, amitől még a lábam is libabőrős lett.

Felvezetett a csillogó lépcsősoron, de közben halkan beszélgettünk:

-         Tud pukedlizni?

-         Persze.

-         Rendben, mert az Urak elvárják, hogy minden hölgy tudjon, bármilyen is a rangja.

A hangja, miközben beszélt, megremegett egy kicsit, ebből arra következtettem, hogy ezt a szabályt idétlennek tartja. Közben felértünk az Urakhoz, és csak ekkor vettek minket észre. Mindegyik fekete csuklyás alak egyszerre beszélt.

- Jason, látjuk elhozta a vendégünket. Kérjük, kísérje az ötödik székhez.

Odahúzott a trónhoz, és a fülembe suttogott.

-         Nem kell félnie, nem eszik meg. Mikor a tömeg már itt lesz, akkor fogják önt bemutatni. Azután föl kell állnia, és pukedliznie kell majd. Kérem, ne szúrja el, mert az az én rovásomra megy majd!

Leültem a helyemre, majd elköszöntem tőle. A megszokott füsttel eltűnt a semmiben. A terem lenti részében egyre több ember jelent meg. Addig észre sem vettem, de a falak mentén, szinte méterenként álltak feketecsuklyások. Mikor már tele volt a helyiség, akkor az Urak leültek, de aki középen foglalt helyet, rögtön fel is állt. Most csak egyedül beszélt. Mély, zengő, tiszteletet parancsoló hangja betöltött minden kis zugot.

- Üdvözlök mindenkit, aki ma megjelent. Fontos esemény ez a mai, mert megtaláltuk a jövendölésben szereplő hölgyet. Had mutassam be Azule Blue-t.

Hangos taps köszöntött, én illedelmesen felálltam, pukedliztem, majd leültem. A köszöntés egy perc alatt abbamaradt, és folytatta a beszédét az egyik úr.

-         Mivel a kishölgynek rengeteg tapasztalatra és tudásra van még szüksége, ezért az iskolájába küldtem az egyik legmegbízhatóbb emberemet, Jason Talert. Ő felügyeli a hölgy kiképzését. A farkasok és mágusok között is vannak ott embereim, igaz, ők még csak pár hete töltik be a fontos posztot. Most pedig szórakozzunk! A mai estén a Farkasok zenélnek nekünk.

Ezután csendes zaj támadt fel, és az az Ő, aki eddig beszélt, hozzám fordult.

-         Kedvesem, van kint pár ember, aki beszélni akarnak magával. Kérem, fogadja őket. A hátsó ajtó mögött van egy társalgó, ott várnak önre.

-         Természetesen.

Lassan felkeltem a székemből, és kisétáltam a teremből. A társalgó egy kicsi szoba volt, rengeteg kárpittal, és fotellel. Csak tátogni tudtam, mikor megláttam, hogy kik várnak rám bent a szobában. A bent ülő emberek csak mosolyogtak azon, hogy én a számat nyitom, és csukom.

- Mi az, elvitte a cica a nyelvedet?

Bezártam az ajkaimat, és kinyújtottam a nyelvemet a két legjobb barátomra, Heidyre és Aaronra. Ezen jót nevettek, majd felálltak a fotelből, és a lány pukedlizett egyet, a fiú pedig meghajolt. Kerek szemekkel néztem rájuk.

-         Ti megőrültetek?

-         Nem, de az illem ezt követeli meg.

-         Illem… Szerintem akkor is megbuggyantatok. De hogy kerültetek ide?

-         Én varázsló vagyok. Tűz elemmel rendelkezem. De eddig csak ezt nem tudtad rólam.

-         Én vérfarkas vagyok. Ne haragudj, hogy nem mondtam el eddig!

-         Ugyan – legyintettem. – Hei, te mikor, mióta vagy farkas?

-         Három éves koromban megtámadott engem egy másik farkas. A szüleimet megölte, de már csak a megfertőzésemre volt ideje, mert a hold már ment le. Minden teliholdkor átváltozok. Tina is egy Ő, ezért meg sem lepődött, mikor először változtam át.

-         És te, Aaron?

-         Én már így születtem. Az anyám belehalt a szülésbe, apámat soha nem ismertem.

-         Heidy Wolf… Innen a vezetéknév nem?

-         De… Tina adta nekem a Wolfot.

-         Aaron Fuerns… A tűz angolul fire… De németül Feuer! Akkor innen jött. Neked ki adta?

-         Az anyám. Azt mondta, hogy a vezetéknevemet az elemem alapján kapjam meg.

Úgy még egy órán keresztül beszélgettünk, majd kimentünk az ünnepségemre. A teremben nagy zsivaj, és tarka ruhák fogadtak bennünket. A férfiak felén fekete talár, a másik felén pedig normális öltöny volt. A nők színes öltözéket vettek fel. A falaknál beszélgettek, de a bálterem közepén tizenöt-húsz pár táncolt. Miközben a lépcsőn sétáltunk lefelé, Jason is mellénk szegődött. Kézen fogott, megállt, ezzel hagytuk, hogy a többiek menjenek tovább. Miután elhagyták a lépcsőt, mi is elindultunk. Ahogy az utolsó lépcsőfokot is elhagytuk, meghajolt előttem.

- Felkérhetem a hölgyet táncolni?

Én természetesen fülig pirultam, ám hebegve igent mondtam. Bevezetett a táncparkett közepére, és lassú keringőbe kezdtünk. Még Tina tanított meg az alaplépésekre, de a táncpartnerem olyan jól vezetett, hogy nem kellet az emlékezetemre hagyatkoznom. Csak róttuk a köröket, mikor hirtelen megszédültem.

Titkok a fejezetről

A fejezet címeket Kicuval együtt találjuk ki, nem csak engem kell szidni, ha nem egyértelmű, vagy túl az a cím.

1. Fejezet: A sors

Nos... Ez a fejezet jött mint a karika csapás. A legendából jött a fejezet. Nagyon meg kell jegyezni, mert a későbbiekben, a vége felé nagy szerepe lesz. Majd mikor az a bizonyos fejezet lesz, leírom ide azt a verset, ami a legenda maga.

2. fejezet Paradicsom

Ez a fejezet a kedvencem, mert lényegébe egy kicsit megmutat belőlem is. Nekem is vannak haverjaim, akikkel imádok pizzázni menni, és mi is mindig sajtos-sonkás-kukoricás pizzát rendelünk. De amúgy ez a fejezet a kedvencem, mert itt indul el valami Zuluban, ami segíti, hogy rájöjjön az igazságra. De hogy mi az, azt nem árulhatom el, mert az még TI-TOOOK!
*Xellos szelleme már megint belém költözött, nem igaz, Kicu?*

3 .fejezet Áll a bál
Nos, ehhez a fejezethez igazából nincs titkom. Nagyon szeretek rajzolni, és le is rajzoltam már a ruhát, de igazából csak ennyi. Ebben a fejezetben nincs se árulkodó, se rávezető dolog. Deeeee....nagyon is vaaaan, mert ha valaki figyelt, akkor rájöhetett, hogy az első fejezetben lévő információk a varázslatos társadalomról nem egyeznek a bálon résztvevő "emberek" békéjével. Ha valaki azt hiszi, hogy hibát vétettem, akkor téved. Semmi féle hiba nincs csak éppen az egyik Ő, aki... Na, majdnem lelőttem a poént. Ezért ez is titok. Puszikaaa.

4.fejezet Az első emlék
Őszintén szólva, ezt a fejezetet olyan töltő és átkötő fejezetnek szántam. Itt már lehet sejteni, hogy valami nem stimmel. Vagyis, ha valaki elég mélyre képed lelátni, akkor látja, hogy nincs minden rendben. Ez a fejezet csak jött a többi után, kellett egy ilyen is. Na, igen, itt indul be Zulu átváltozása. Hát, hát... Heheee.
Pusziiiiiiiii* Konek

5. fejezet Farkasság és egyéb nyalánkságok
Ez az első fejezet, amiben Zulu átváltozik. Nem kell mondanom, egy "kicsit" az Alkonyatból vettem hozzá dolgokat. De szerintem látszik. Nem kis meglepetés ért, mikor kiderült, hogy az egyik osztálytársamat Benjáminnak híják, akit történetesen egy másik osztálytársam mikor kisebb volt, és felmondta  az "Anyám tyúkját" akkor Morzsa helyett Bendzsit mondott.  Ezek után nem volt kicsi a meglepődés xD. De ezt akkor még nem tudtam, mikor megírtam a fejezetet. És az alfa.... Lionell. Az öreg mentor, igazán érdekes személyiség. Hojojj, de még mennyire, hogy az. ^^
Puszi* Konek

6. fejezet Problémák
Nos, ez egy tényleg eléggé problémás fejezet. Sok minden derül ki, amik később még nagyon fontosak lesznek. De persze, minden fejezet vezet valahová, ami a végkifejletet takarja. Itt vesszük észre például, hogy Via mennyire jó meglátó. És hogy Jas mennyire szereti Zulut. De ezek eltörpülnek amellett, hogy... Tina ismerte Zulu szüleit. De persze... Őket szinte mindenki ismerte... De ez titok, ti ezt nem tudjátok :É ^^
Pusziii*Konek

2. fejezet.

2. fejezet Paradicsom

Mikor beértem a házba, Via fogadott egy hírrel.

-         Elmegyünk pizzázni! Csak mi, meg még pár ember. Utána engedélyt kaptunk arra,hogy bent maradjunk a nyári vásárra, és képzeld, még pénzt is kaptunk. Juj, nagyon jó lesz… Te nem is figyelsz!

-         De igen. Mikor indulunk a pizzázóba?

-         Egykor indulunk. Addig készülj el!

Igazából tényleg nem figyeltem, mit mondott, de a szóáradatból csak meg maradt valami a pici agyacskámban. Csendben sétálgattam fölfelé, azon töprengve, hogy mi történt az erdőben. Amit Ők mondtak, az mind igaz volt. Csak azt nem tudtam, hogy akkor a farkas és a boszorkány hogyan jön majd elő belőlem. Szép is lenne, ha ülök a pizzám fölött, és egyszer csak farkassá változok. Halvány mosoly jelent meg a szám szélén erre a gondolatra.

Miután beértem a szobámba, a szekrényhez mentem. Kikaptam belőle egy piros pólót meg egy szoknyát. A hajamat két hullámcsattal hátrafogtam, és felvettem a piros cipőmet. Halványan kifestettem magam és elindultam lefelé. A lépcső alján vártak rám a többiek.

A többiek. Nos, mi öten alkotunk egy csapatot. Heidy, aki szőke, mélyzöld szemekkel rendelkezik, már kezdettől fogva együtt ját Markkal. Mark egy kétméteres égimeszelő csupa izommal. Via, akinek vörös és rettentően göndör haja van. Ő Aaronnal jár egy éve. Így vagyunk mi együtt.

Nekem nincsen senkim, de a többiek mindig mondják, hogy keresnek nekem valakit, ám én várok az igazira. De vannak ideáljaim. Magas, izmos srác, fekete hajjal, és zöld szemmel.

A város felé csendben mentünk. Számunkra a békés csend a legjobb. A csapatból csak Heidy meg Aaron szokott sokat beszélni, de ha csak sétálunk, akkor még ők is elhallgatnak. Ahogy odaértünk a kedvenc pizzázónkhoz, fellángolt bennem az éhség. De nem a vér, hanem rendes kaja után. Fantasztikus érzés volt. Leültünk a törzshelyünkre, egy hatszemélyes kis asztalkához. Most Asley jött minket kiszolgálni.

-         Sziasztok! A szokásosat kéritek?

-         Igen – válaszoltuk kórusban.

-         Zule, mit kérsz inni?

-         Kólát.

Annyiszor jártunk oda, hogy a személyzet már név szerint ismer minket. Nálunk a szokásos menü azt jelenti, hogy fejenként eszünk egy-egy kis méretű, sajtos-sonkás- kukoricás pizzát, és mellé kólát iszunk. Vagyis én mindig mást kérek inni, ezért kérdezte Ash, hogy mit szeretnék.

Amíg vártunk a kajára, addig halkan beszélgettünk. Heidy, mit mindig friss pletykákkal szolgált.

- Tudjátok, hogy jön egy új nevelő? Azt mondják, hogy Jasonnak hívják. Nézzétek, jön a pizza.

Az „isteni eledel” gőzölögve érkezett az asztalunkra egy csilingelő „Jó étvágyat” kíséretében. A pizza, mint mindig, akkor is finom volt. De hiányzott róla az a finom, meleg érzés, ahogy a vér a tokomon a gyomromba csúszik. Letettem a szeletet a többi mellé, és meglocsoltam jó adag ketchuppal. Csak a látszat kedvéért. A többiek megrökönyödve néztek rám.

- Most meg mi van?

- Én úgy tudom, hogy nem szereted a paradicsomos dolgokat.

- De megszerettem.

- Oké… - hagyta rám Via.

Tényleg nem szerettem a paradicsomot, de a színe hasonlít a vérhez.

Mikor jól megebédeltünk, elindultunk a nyári vásárba. Egy nagy színes forgatagba, ahol az ember csak akkor találja meg azt, amit meg akar venni, ha tudja, hogy hol kell keresni. A kedvencem. A Boltsorok szélénél megbeszéltük, hogy 5-kor találkozunk.

Ahogy sorok között sétáltam, megakadt a szemem egy vörös dobozkán, amin arany szalag, és egy fekete kő volt. Pont akkora, mint a nyakláncom. Azonnal indultam megvenni, de mikor megláttam, hogy néz ki az, aki a pult mögött állt, majdnem elestem a meglepődéstől. Magas, erős, izmos, 18-20 év közötti fekete hajú fiú.

- Helló, kishölgy. Mit szeretne?

- Azt… Azt a… Piros dobozkát.

Kirázott a hideg attól, ahogy kishölgynek hívott.

-         Tessék.

Kifizettem az ékszertartót, és a lehető leggyorsabban továbbálltam. A nyakéket levettem, és beletettem a dobozba. Ekkor hirtelen egy emlék tódult a szemeim elé.

Lefeküdtem a farönkre a mezőn, és a szüleimen elmélkedtem. Semmi sem jutott az eszembe róluk. Váratlanul egy ember árnyékolta be a kilátást. A pultos srác.

Itt hirtelen megszakadt a jelenés. Egy száznyolcvan fokos fordulattal visszafordultam, hogy megnézzem még egyszer a fiú arcát, de eltűnt. A pult, az áruk, a srác. Minden. De ezt senki nem vette észre. Mert az egy dolog, hogy eszembe jutott valami, ne de az, hogy eltűnt a főszereplője! Ez egyre furcsább.

Az órámra néztem. Lassan négy óra, de nem akartam tovább a vásárban lenni. Kimentem a sorok közül és továbbálltam. Leültem egy padra a buszmegállóban, és vártam. Egy pillanatig nem figyeltem, és máris megjelentek Ők. De most csak egy Ő jelent meg.

- Láttuk, hogy a kishölgy megitta a vért. Ízlett?

- Nem tagadom, hogy nem ízlett, de nagyon furcsa volt. Akkor most vámpír vagyok?

- Igen, kisasszony. Maga vámpír. De legyen óvatos, mert három nap múlva telihold lesz, és lehet, hogyha nem vigyáz, kárt tehet a társaiban. Ezért vigyázzon, hogy mikor felkel a hold, kint legyen az erdőben.

Aztán elment. Inkább eltűnt. Csak egy furcsa füst maradt utána. A vásárban is ezt a láttam a pult helyén.

Az órámra néztem. Öt óra múlt tíz perccel.

-         Jesszusom! – kiáltottam föl

Úgy pattantam fel a padról, mintha bolha csípett volna belém. A vásárba futottam. A többiek már ott vártak, is idegesen tekintgettek körbe. Mikor Mark meglátott, elordította magát, hogy” Gyere már, te csavargó!”.

Mindenki jól megölelt, majd megpirított, hogy hol voltam. Én nem mentegettem magam, csak azt mondtam, hogy sétáltam egy kicsit. Visszafelé már busszal mentünk, mert hatra haza kellett mennünk. Mikor a házhoz értünk, Tina már kint állt.

- Ejnye – szólt nekünk – Késtetek tíz percet. Legközelebb jobban vigyázzatok, hogy időben hazaérjetek. Na, gyertek be, mert mindjárt vacsora.

Bűnbánó képet vágva indultunk el befelé. Rögtön felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyamra. Az aznapi események jártak a fejemben. Összetalálkoztam egy lélegzetelállító pasival. Fekete haj, mélyzöld szemek. Az ideálom. A nagy elmélkedésemből egy kopogás riasztott fel. Via dugta be a fejét az ajtón nyitott résen.

- Lulu, kezdődik a vacsora. Jössz enni?

- Igen, mindjárt megyek.

Eddigi életem során rengeteg becenév ragadt rám. A leggyakoribb az, hogy Zule. De Via hívott még Azunak, Lulunak, mikor mérges volt rám, akkor Eluzának. Ezt gyűlöltem a legjobban.

Gyorsan magamra kaptam egy melegítőt, és szaladtam le vacsizni. A kaja forrócsokiból és vaníliás-kakaós kalácsból állt. Nyami. Később egy pár perc alatt megfürödtem, és mentem aludni. Az álmomban nagyon furcsa dolog történt:

A kidőlt farönkön feküdtem. Egyszer csak a fura srác hajolt a fejem fölé.

- Szia – szólalt meg a mély, barátságos hangján.

- Szia. Te ki vagy?

- Jason.

Ijedten riadtam fel. A hátamról csurgott a víz. Jason… Magamban lassan ízlelgettem a nevet. Annyira ismerős volt. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha már hallottam volna valahol. Kinéztem az ablakon. A felkelő nap sugara bevilágított a szobámba. Visszaaludni nem akartam, ezért felkeltem, felvettem a papucsomat és kicsoszogtam a fürdőbe. Gyorsan megmosakodtam, és mentem vissza szobámba. Ahogy azt kerestem, hogy mit vegyek fel aznap, megakadt a szemem a dobozon. Meg se néztem mi lett az üvegcsével, miután kiürült, csak hirtelen beletettem ott a vásáron. Mindent félrehagyva odasétáltam a dobozhoz és kinyitottam. A sokk, ami ért, semmihez nem volt fogható. A nyaklánc nem volt üres. Megint vér volt benne. Egy hatalmasat sikítottam. Vagyis csak akartam, mert valaki befogta a számat.

1. fejezet

Ezt is megértük végül. Felkerül az első fejezet, egy rövidke írói válság után.

1.Sors

Miden egy meleg, júniusi napon kezdődött. A tanévnek vége, a nyári szünet tombolt már egy hete. A balett-órámról sétálgattam hazafelé, de arra gondoltam, hogy bemegyek az erdőbe rajzolni. Ott van ugyanis egy kis tisztás. Egy kör alakú, apró rétecske, kidőlt fa szeli ketté. Nagyon furcsa, mert az egyik felén vadvirágok nőnek, szabályos sorban. A másik oldalon is hajtanak, de rendetlenül. Ide jártam rajzolni, és a legjobb verseim is itt születtek. A június végi estéből csak annyira emlékeszem, hogy lefekszem a fa törzsére, és… innen semmi. Filmszakadás. A következő emlékem az, hogy az ágyamban ébredek fel, sárban és vérben úszva. Miután fölkeltem, rögtön elmentem zuhanyozni. Szerencse, hogy korán keltem, és nem vett észre senki.

Az Eset után két napig nem történt semmi említésre méltó. De a harmadik nap… Legjobb barátnőmmel, Oliviával sétálgattam kint a kertben, mikor elesett és a keze elkezdett vérezni. Én megkívántam a vérét. Még időben észbe kaptam, mielőtt elkezdtem volna nyalogatni a sebet. A következő furcsaságra nem kellett sokat várnom. Nem aludtam éjszaka egy percet sem, mégis fitt voltam. Ez ment több mint két hétig. Szörnyű volt. Elegem lett, és visszamentem a tett helyszínére.

A kis rét teljesen megváltozott. Jó értelemben. A fa eltűnt, helyette egy kis patak folyt végig. A vadvirágok csak kis kör alakban nőttek. Mint egy yin és yang jel. Gyönyörű. A rét közepén fekete kabátban állt két férfi.

- Már vártunk rád.

- Rám? – kérdeztem vissza

- Rád, ifjú hölgy. Te vagy a megváltó, ki mindhárom elemmel rendelkezel. S ki a változást elhozza. Te vagy a kiválasztott.

- Én… Maguk biztos tévednek.

- Az ősök soha sem tévednek. A jövendölés arról szól, hogy „elhozza a békét a Leány, mert mindhárom erő fölött áll”. Te vagy azt a lány, mert te egyben vagy fény, sötétség és a kettő keveréke is. Évek óta figyeljük, ahogy kijársz a Végzet Mezejére. Ez nem véletlen.

- Oké, most már kezdek félni. Hogy lehet bennem meg a fény és sötétség is? Na és a kettő keveréke?

- A kishölgy nem tudja?

A csuklyások összenéztek, és én megpillanthattam az arcukat. Mindkettőnek hamuszürke arca, és fekete szeme volt. Ijesztőek voltak.

- Mit nem tudok?

- A Végzet Mezejének keletkezését – itt drámai hatásszünetet tartottak. - Egyszer régen, mikor a Földön emberek, farkasok, vámpírok és mágusok között béke honolt, a vérivók közül kivált Ő, és ő akart lenni az egyetlen mind közül. Ő-t sikeresen megölték a Természet Fölöttiek, azaz mi. De sajnos a béke felbomlott, és háború dúl a varázslények között. És ezt még Mi sem tudjuk megállítani. A legenda úgy kezdődik, hogy Egy boszorkány, ki vámpír és farkas is egyben, elhozza a békét. Ez a gyermek te vagy, ifjú hölgy. A legenda keletkezésekor jött létre ez a mező.

- Na, jó… Hol van a kandikamera? Én nem vagyok különleges. Egy átlagos árva lány vagyok, normális barátnőkkel, átlagos jegyekkel.

- Nincs itt semmi tévedés, kisasszony. A mezőt csak az látja, kiben van yin vagy yang. Te, gyermekem a mező közepére mentél, midig csak egyedül. Vagyis minden van benned.

- Ez végül is igaz, mert mikor Viával sétáltam ide, de nem találtunk ide. De ez csak véletlen volt! Rossz ösvényen indultunk el! – mentegettem magam

- Nincsenek véletlenek – jelentették ki tárgyilagosan – Leányom látom, te nem szeretnél hinni nekünk. Fogd ezt a nyakéket, és öltsd magadra.

A köpeny zsebéből kihúzott egy nagyon furcsa nyakláncot. Egy kis fiola volt a magja, vérvörös folyadék volt benne. Egy arany szalag futotta körbe, ami egy láncban végződött. Az alján egy fekete kristály foglalt helyet. Az egész akkora volt mit a középső ujjam.

- Ez az öné, kishölgy. A vér a vámpírságot, az arany szalag a farkasságot, a kristály pedig a boszorkányságot. Ha nem biztos a dolgában, csak csavarja le az alját, és igya meg a vért. Utána kitisztul a feje.

- Öhmmm… Köszönöm. Nos… Most nekem kell mennem. Vagyis otthon várnak – elvettem a nyakláncot – Viszlát!

Gyorsan a nyakamba tettem a medált, és utána csak úgy rohantam vissza haza. Nos, csak képletesen haza, mert egy árvaházban élek. Nem emlékszem a szüleimre, vagy bármire is az azelőtti életemből, mielőtt Tináékhoz kerültem volna. Az ajtóban találtak rám, egy levéllel. A levelet az óta megkaptam, de nem tudja senki, hogy ki vagy kik küldték.

Azule Blue, Március 21. Anyagi támogatást fogok nyújtani minden hónapban. Kérem, fordítsa a lányom életének megkönnyítésére.

A kinézetemet nem tudom kitől örököltem, de örülök neki. Világosbarna hullámos-göndör hajam, és kék szemem van. De a legfurcsább az, hogy a hangulatomtól függően változik a mélysége.

Egy idő után már csak sétáltam hazafelé. A kezemben forgattam a nyakláncot, azon gondolkodva, hogy megigyam-e a vért belőle. Ha megpróbálom, akkor valószínűleg kiköpöm. Ha nem, akkor nem jövök rá, hogy miért történt velem ez a sok furcsaság. De végül elvetettem az ötletet. A házhoz csak vacsorára értem oda. Csendben ettem egy keveset, majd fölmentem a szobámba „aludni”. Reggel se reggeliztem. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság hogy mi történne, ha meginnám a vért. Rengeteg vad ötlet jutott az eszembe. A legabszurdabb az volt, hogy vámpír fogaim nőnek és vámpír leszek.

-         De ami tegnap történt…

-         Mi történt tegnap? – kérdezte Via

-         Jesszus! Ezt hangosan mondtam?

-         Aha, de nem baj. Olyan hallgatag vagy. Mi történt tegnap, amiről nem tudok?

-         Semmi

-         Biztos?

-         Igen. De nekem most mennem kell

Kiszaladtam ez ebédlőből fel a szobámba. Eldöntöttem. Megiszom. Bent nyakamra kötöttem a nyakláncot, és meg sem álltam az erdő széléig. Csak bementem a fák közé és megálltam. Az üvegcsét az aljánál fogva lehetett lecsavarni. Ekkor megtörtént, amire egyáltalán nem vártam.

Ahogy megéreztem a vér szagát, éreztem, ahogy megnyúlnak a szemfogaim. A szemem is megfájdult. A szabad kezemmel kikaptam a zsebemből a kulcsomra erősített tükröcskét. Tényleg vámpírfogam volt. De a szemeim… Ijedtem felsikítottam, és majdnem eldobtam a nyakláncomat. Vérvörös szemem volt, hosszúkás pupillával. Ijedtség csillogott benne.

-         Eldöntöttem. Megiszom. Nem hátrálok meg – bíztattam magam.

Végül megtettem. Remegő kézzel a számhoz emeltem a vérrel teli üvegcsét, lassan ajkaimra tettem, és felizzott bennem a vér utáni éhség. Az előbbi lassúsághoz egyáltalán nem illő gyors mozdulattal a számba töltöttem az éltetető folyadékot.

A vér íze nem fogható semmihez sem. A cseppnyi sós és rozsdás ízhez becsatlakozott még egy, ami megadta az eszenciáját. Ezt a fenséges ízt nem tudtam semmihez se hasonlítani. De ahogy a három keveredett, az adta meg az egész vér ízt.

Elvettem a számtól a nyakláncomat, és visszacsavartam rá a kristályt. Ahogy ezt megtettem, éreztem, ahogy összementek a fogaim, és ezzel egyszerre szemem színe is visszaváltozott eredeti állapotába.

A nap lassan a fejem fölé emelkedett, és elindultam hazafelé. Ez volt életem első legfurcsább napja.