Nos, itt az újabb fejezet, bár kissé késve és megcsonkítva, mert most nincs se idézet, se kép. Egy kicsit rövidebb is a kelleténél, de legalább ki van javítva. *Dobpergést kéreeeeek!* Rávettem magamat, hogy elküldjem Kicunak a fejezetet, és megkérjem rá, hogy javítsa ki.
Nem akarok ígérgetni, ezért nem is mondom, hogy mikor lesz kész a következő fejezet. Még nincs kész, de nek akarok egy átlagon aluli fejezetet kiadni a kezeim közül. Mert ez is eléggé az lett. De mindegy. Ha valakinek tetszik esetleg megdobhatna egy kommenttel.
Puszi*Konek
6. fejezet Problémák
Tina nyugtalanul pislogott rám. Nem tudott mit mondani.
- Tehát ismerted, nem igaz?
- De, igen. Ismertem az édesanyádat. Édesapádat is. Nekem azt írta egy levélben, hogy…
- Igen, tudom. Hogy „valami szörnyű titokra jöttem rá. A férjemet már megölték emiatt. Kérlek, vigyázz Zulura! Utóirat: Írtam egy levelet, azt add neki oda azzal, hogy az ajtó előtt találtál rá.” Nem igaz?
- De igen. Honnan tudsz te ennyit?
- Az emlékek nem múlnak el nyom nélkül. Ma Jasonnal egy fél napot a könyvtárban töltöttünk, hogy rábukkanjunk a nevére, de sehol semmi. Arra tudsz válaszolni, hogy miért nem volt benne?
- Nem, sajnálom. Ezt nem tudom.
- Nem baj, azért köszönöm a segítségedet.
- Szívesen, és sajnálom, hogy eddig nem mondtam el neked az igazságot. Nekem is lehet egy kérdésem?
- Igen persze!
Nagyon féltem, hogy mit akar kérdezni. A legrosszabbakra gondoltam, végül nem volt okom a szorongásra.
- Ti mióta vagytok együtt?
Egy hatalmasat sóhajtottam, ránéztem Jasonra, akin most egy kisfiús vigyor villogott.
- Nem olyan régtől.
- Az jó, az mindig jó.
Elvigyorodtam én is, majd elköszöntem tőle. Kiment az ajtón, én megkönnyebbülten ültem vissza az ágyra.
- Miért nem szóltál, hogy ez a Hannelore, vagy kicsoda az édesanyád volt?
- Mert nem tudtam. Csak volt egy emlékem, amikor a folyosón találtatok meg, ájultan. És szerepelt benne egy név. Az övé. Kár, hogy nem találtunk semmit a könyvtárban.
- Én furcsállom, hogy nem volt benne. Törvény szerint minden varázslény születését be kell iktatni a könyvekbe. Erről jut eszembe. A boszorkány éned még nem jött elő. Majd holnap kiderítjük mi az elemed. Most hagylak aludni.
- Ne menj el, kérlek!
Egy pillanatig hezitált, de eltűnt. Szomorúan dőltem hátra az ágyamra, magamra húztam a takarót. A lámpa még mindig égett, de behunytam szememet, és éreztem, hogy kicsordul egy könnycseppem. Furcsa hangot hallottam, de nem törődtem vele. Azt is éreztem, hogy az ágy megsüllyed, de akkor sem nyitottam ki a szememet. Egy meleg kéz letörölte a könnyeket az arcomról. Meglepődve láttam, hogy Jason egy nadrágban fekszik mellettem.
- Miért sírsz?
Nem válaszoltam, csak magamhoz húztam és megöleltem. Jas csak kuncogott.
- Te komolyan azt hitted, hogy nem jövök vissza?
Még mindig sírtam, ezért nem válaszoltam neki. A csend többet mond minden szónál. Tisztán emlékszem, hogy ezt a mondatot valaki mély hangja belesuttogja a fülembe.
Jason csak megölelt. És azt suttogta, hogy sajnálja. Sajnálja, hogy sírtam miatta. Én csak kedvesen elmosolyodtam. Az álom a karjaiban nyomott el. Másnap reggel a kávé illata ébresztett fel. Egy hatalmasat szippantottam a levegőből, és éreztem Jason illatát az ablaknál. Meglepődötten nyitottam ki a szememet, és tekintettem körbe vér után keresve. Tudtam, hogy csak a vér miatt lehet egy vámpírnak ilyen profi az orra. Természetesen amúgy is sokat javultak az érzékszerveim, de mikor vér volt a közelemben, akkor még a legkisebb porszemet is észreveszem. Jas tényleg ott ált az ablaknál, tenyerét az üvegre tette, és merengve nézett ki a külvilágba. Csendesen felálltam és odasétáltam mellé. Csak átölelt a vállamat.
- Hoztam neked reggelit.
- A reggelibe a vér is bele tartozik?
- Én nem hozam fel vért…
Meglepetten néztem rá. Újra beleszagoltam a levegőbe. A vérszag nem a reggelis tálcáról jött, amit Jas hozott fel nekem. Körbeszaglásztam a szobát. Az illat az ágyamnál volt a legerősebb. A saját párnámból jött. Csak pislogni tudtam. Majd eszembe jutott valami. A szekrény hátuljából kivettem a naptáromat, és számolgatni kezdtem.
- Hát persze!
- Mi az?
- Ahogy vámpír letten, nos… a női gondjaim, hogy is mondjam… Megszűntek…
- Sajnálom, hogy nem szóltam neked erről. Teljesen kimet a fejemből. Tehát, tényleg nem lesz több bajod azzal a dologgal, de nem szűnt meg teljesen a hatása. Ilyenkor a vámpír-éned felerősödik, a véred illata édesebb lesz.
Lehuppantam az ágyra, és éreztem, ahogy a szemem színe megváltozik. Könyörgően néztem Jasra.
- Mi a baj, Zulu?
- Az, hogyha ez mindig megtörténik, akkor nem mehetek emberek közé!
- És miért?
- Mert a szemem vörös! És ha így haladunk tovább, a vámpírfogaim is kinőnek!
Csak ki kellett mondanom, és tényleg elkezdett kinőni a fogam. Elfordítottam a fejemet. ablak felé, így Jason nem láthatta volna a vámpír-énem, de megfogta a kezem, és meglepetésemben ránéztem. Sötétzöld szemeiben furcsa csillogást véltem felfedezni.
- Szerintem így is szép vagy.
Kétkedve felhúztam a szemöldökömet.
- Vámpír vagy, az isten szerelmére. Ez természetes.
- Az. Vámpír, vérfarkas, sőt, még banya is.
- És ezzel mi a baj?
- Hát, semmi…
- Akkor meg?
- Vörös szemmel és hosszú fogakkal csöppet sem lennék feltűnő, mondjuk egy étteremben. Jön a kiszolgálólány és megkérdezi, hogy mit szeretnék. Erre mit válaszolhatok? A nyakad.
- Látom nagyon humorodnál vagy ma.
- Fanyar humor.
- Neked biztos ízlik.
Ezen jót nevettünk, és a fogaim is visszacsusszantak a helyére. A szemem viszont továbbra is piros színben pompázott.
- De ma nem fogunk emberek közé menni.
- Fogunk?- kérdeztem óvatosan
- Igen, fogunk. Gyakorolni fogunk. Megnézzük, mit tudsz, és kiderítjük, hogy mi az elemed a varázslásban.
- És hol?
- Fönt.
Jas kiment, de én pizsamában ültem tovább. A boszorkány énem. Mióta az életem átkerült normálisból nem normálisba, arra gondoltam a legkevesebbet. Jobban izgatott, mikor alakulok farkassá, vagy mikor kell vért innom. A boszorkányságról nem tudtam sokat, nem is nagyon izgatott.
Az elmélkedésem közben átöltöztem. Már majdnem lementem reggelizni, mikor Jason ott termett a semmiből egy kicsike dobozkával a kezében.
- Kontaktlencse, de ahogy vámpír vagy, egy kicsit zavarni fog a látásban.
Szájhúzogatva
Észre sem vettem, hogy Jason mögém jött. Átkarolt hátulról, és a fülembe suttogott.
- Gyönyörű vagy
Hiába voltam vámpír, a vér az arcomba szökött. Gyorsan megfordultam Jas karjaiban – ezzel meglepve őt - és megcsókoltam. Vad, tüzes csók volt. A kellemes pillanatot egy kopogás zavarta meg. Szétrebbentünk, és Jas eltűnt. Ebben a pillanatban lépett be Via. Megkönnyebbülten fújtam ki a tüdőmből az addig bent tartott levegőt. Olivia közben csúnyán nézett rám. Én ezt kérdő pillantással viszonoztam.
- Hogy tudsz ekkora bakit véteni?
- Bakit?
- Fehér trikó alá fekete melltartó…
- Hoppá…
Gyorsan elfordultam, és a fehér trikót feketére cseréltem.
- Amúgy mit ke – belém fojtotta a szót
- Mi történt veled, Zule? Napok óta nem láttalak.
- Hát…
- Hát?
- Dolgom volt.
- És Mr. Taler ölelgetése a dologban van?
