2011. március 21., hétfő

8. Szalad az idő

Megígértem az egyik kedves ismerősőmnek, hogy vasárnap teszem fel az új fejezetet de elfelejtettem XD. A fejez roppent eseménydús, és Kisu szavaival élve, parverzség mesterfokon. Tehár ezt a fejezete a 18 év alattiak csak becsukott szemmel olvassák. Bár ez most egy kicsit rövid lett, ne szomorkodjon senki, hamarosan jn a folytatás. A végéért felelősséget nem vállalok.

8. fejezet. Szalad az idö



Ha háború van, mit keresett ott egy csomó ellenséges faj? Ezeket a gondolatokat jó mélyen elraktároztam magamban, majd rámosolyogtam Jasre.
-         Nem félsz?
-         Nem. Vagyis igen, félek a haláltól, de ha egyszer le van írva, hogy meg kell történnie, akkor kész, és ennyi. Nincs más választásom.
A hangom higgadt maradt, légzésem egyenletes volt, a szemem se rebbent. Talán mélyen legbelül féltem a haláltól, de akkor még nem tettem. Jasonnel még pár óráig maradtunk a könyvtárban. Csendben beszélgettünk az jövőről. Végül azt beszéltük meg, hogy hetente háromszor lesznek óráim. Egy boszorkányos, egy vámpíros, és egy vérfarkasos. Estefelé visszamentünk az árvaházba, és ott vacsoráztam. Vettem magamhoz szilárd táplálékot, már ha a paradicsomszószt és egy kis krumplit annak lehet nevezni. Később felkaptam a pizsamám, és elmentem zuhanyozni. Jas ott várt a szobámban, mint előző nap. A karjai közt aludtam el. Ez minden este így történt. De persze nem mindig aludtam, hiszen a vámpír részem megakadályozott benne. Az óráim elkezdődtek, és Jas tanítani kezdett. Megtanultam irányítani a folyadékokat, fejlődött az erőnlétem. A bőröm egyre világosabb lett, a szemem egyre kékebb. Még mindig tisztán emlékszem az órára, mikor Jason kijelentette, hogy elég elméletet sajátítottam el ahhoz, hogy gyakorlatban is menjen a dolog.
- Nos, Zu, itt az ideje, hogy átvigyük gyakorlatba az itt tanultakat.
Letett elém egy pohár vizet, és arra kért, hogy emeljek ki belőle egy kis gömböt, és addig tartsam meg, ameddig csak tudom. Nagy nehezen, persze ahogy szabályos, a gondolataimmal kiemeltem a vízből egy tojásra hasonlító valamit, de két másodperc múlva vissza is esett. A varázslás rengeteg energiát vett igénybe. Megadóan sóhajtottam egyet, majd újra próbáltam. Addig gyakoroltam, hogy már tíz percig képes voltam a levegőbe tartani a vízgömböt. Csak egy rossz mozdulat volt, és véletlenül Jason ingjén landolt a folyadék. Az volt a feladatom, hogy próbáljam meg mozgatni. Én túlságosan erősre vettem a figurát, és loccs. Az eredmény pedig két óra gyönyörködés volt Jason felsőtestében.
A vámpíros órákon inkább elmélet volt. Vagy inkább alap órák. Megtanultam, hogy mik jellemzik az embereket, nem embereket. Rengeteget tanultam. A vérfarkasos óráim leptek meg a legjobban. Elmentünk egy konditerembe. Az edzőm persze Jason volt. Lassan elérkezett a szeptember. A nappalok egyre rövidebbek, és hűvösebbek lettek. Az iskolakezdés volt a legnehezebb. Újra fel kellett vennem az egyenruhám. Egy nem olyan szép, kockás szoknya, és egy fehér blúz. Khetlin segítségével felhajtottam egy kicsit a szoknyából, hogy jobban nézzen ki. Az inggel nem tudtunk mit kezdeni. Legjobban Jasonnek tetszett az átalakítás. A tanévkezdés előtt egy nappal megmutattam neki az „új” egyenruhámat. Lent kezdte, és fölfelé haladt a tekintetével. De úgy, mintha le akarna vetkőztetni. Teljesen elpirultam a nézésére. A kapcsolatunkban nem jutottunk tovább. Bár az is hátrányt jelentett, hogy a barátaimmal is el kellett töltenem megfelelő mennyiségű időt. Via is felhagyott a gyanakvásával. Aztán eljött az iskola ideje.
Az iskola egybe van építve a házzal. Az volt a városi iskola. Mondanám, hogy szegények járnak ide, de nem. Ez a város legelitebb iskolája. Az általános és a gimi egyben van. Az árvaház is roppant gazdag, csak tudnám miből telt minden gyereknek saját szobára, a saját ízlésével.
Szeptember elsején megnyitották a kaput a ház és az iskola között. Pár száz diák sereglett a belső udvarra, az igazgató már a külön kis emelvényén állt. A tanárok között ott volt Tina és Jason. Az utóbbi barátságosan mosolygott. A körülöttem lévő lányok egytől egyig arról csacsogtak, hogy milyen aranyos az új tanár. Az igazgató végül beszélni kezdett. Elmondta, hogy az erdőbe, ami a suli mellett van, még mindig tilos a belépés. Nem akarják, hogy valaki elvesszen. Bemutatta Jast mit új tanár, a lányok többsége hangosan tapsolt és ujjongott. Én is tapsoltam, de kellemetlen érzésem fogott el. Nagyon féltékeny voltam rájuk. De hogy miért? Egy negyed óra múlva elkezdődött a tanítás. Az első óránk irodalom volt. Mindig is szerettem az irodalmat. Egészen addig, még ki nem derült, hogy Jason fog minket tanítani belőle.
Bementünk a terembe, csendben vártuk a tanárt. Az ajtó kinyílt, és belépett rajta a szerelmem. Tiltólistás mosolyt villantott az osztály felé. Csendes ujjongás volt körülöttem. A kedves padtársam, aki észrevette, hogy csak egy fintort vágtam, hozzám szólt.
-         Neked meg mi a bajod? Hát nem gyönyörű?
-         De az.
Már a nyelvem hegyén volt, hogy azt is mondjam neki, hogy „és ha látnád a felsőtestét”, de végül visszanyeltem a szavaimat. Idegesen doboltam a padon egész órán, de próbáltam odafigyelni. A gondolataim állandóan elkalandoztak. Egészen addig, még Jas föl nem szólított. Ezt is csak onnan vettem észre, hogy megbökött padtársam.
-         Miss. Blue, miért nem figyel az órámon?
-         Elnézést kérek, Mr. Taler. Többször nem fordul elő
-         Nos, hogy már Miss. Blue is idefigyel az órára, folytatom a mondandómat. Következő órán dolgozatot írunk. Nem kell fújozni, csak arra vagyok kíváncsi, mit tudtok. Azt nem mondom meg, mi lesz…
Jason tovább folytatta a beszélést. Nagyon rossz érzésem volt, hogy nem szólított a keresztnevemen. Szomorúan rajzolgattam a könyvembe, de már nagyjából odafigyeltem az órára is. Kicsöngettek, Jas kiment a teremből. Pár perc alatt a lányok többsége elpárolgott. Meglepetten néztem körül. Szinte senki sem volt bent. Eldöntöttem, hogy beszélek Jasonnel. Felálltam és kiballagtam a helyiségből. Elmentem a tanáriig, ott pedig egy hatalmas lány-sereg fogadott. Én bekopogtam a titkárság ajtaján, és behívtak. A gép mögött ülő nő azt kérdezte, hogy mit szeretnék.
-         Jason tanár úrral szeretnék beszélni.
-         Hát, kislányom, akkor ki kell várnod a sorodat. Kint mindenki rá vár.
Én csak pislogtam kettőt, majd elköszöntem, kimentem. Azt sem tudom, hogyan keveredtem vissza az árvaházba, de abban a vécében találtam magam, ahol csókolóztunk, mikor először láttam a jóslatot. Magamra csuktam az ajtót, és leültem a WC tetejére. Nem sírtam, csak néztem ki a fejemből. Az óra már elkezdődött, de én nem akartam visszamenni. Az ujjam hegyén létrehoztam egy kis lebegő vízcseppet és azt figyeltem. Egy idő után kezdtem kifáradni, ezért elengedtem a cseppet. Az leesett a földre. Pár pillanat múlva megjelent Jason a kis fülkében. Egy határozott mozdulattal felállított, a falnak lökött, és erőszakosan megcsókolt. A meglepetéstől először nem csináltam semmi. Aztán én is beszálltam az élvezetbe.
Jó sok perc után végül visszamentünk az órákra. Vagyis én mentem, ő meg odatűnt. Mikor beértem a terembe, mindenki azt kérdezgette, hogy hol voltam előző órán. Nem tudom mit láthattak az arcomon, de abbahagyták a kérdezősködést. Leültem a helyemre, és így vártuk a következő órát.
A nap további része eseménymentesen telt. Igaz, az ebédben mostanában sokkal több piros ételt adnak, például paradicsomlevest. Csak tudnám miért. Délután elmentünk Jassel a konditerembe, de nagyon furcsa volt köztünk a hangulat. Szinte forrt a levegő. Mikor egy pillanatra hozzámért, az szinte áramütésként ért. Jason arcán is a vágy látszott. Az óra után visszamentünk. A szokásos esti tevékenységek után sétáltam be a szobámba. Elszontyolodva láttam, hogy Jason nem várt rám. Háttal ledőltem az ágyra, behunytam a szemeim. Abban a pillanatban a számon éreztem Jas száját. Meglepetten nyitottam ki a szemeim, és a szerelmem égő pillantásával találtam magam szemben. Kezét végigsimította a combomon.
- Meg kell köszönnöm Heidynek, hogy vett neked egy hálóinget – mormolta a fülembe. Először nem értettem miért mondja ez, de mikor az ujjai a fehérneműm alá kalandoztak el, meglepetten nyögtem fel. Mikor már egy ideje a lábaim között „matatott”, szólaltam meg.
- Jason… mit… szeretnél?
A szavak csak nehezen jöttek a számra. Élveztem, amit Jason csinált.
- Téged.
Erre teljesen elpirultam. Jason végigcsókolta a nyakamat. A gallérjánál fogva visszarántottam a számhoz, majd elkezdtem kigombolni az ingjét. Miután megszabadultam a felesleges ruhadarabtól, végigsimítottam az izmos felsőtestén. Fél perc múlva minden ruha a földön hevert. Jason a kezét a mellemre tette, és elkezdte masszírozni. Szájával csókot lehelt a másik mellemre. Hirtelen beleharapott, és én meglepetten nyögtem fel. Ekkor nézett rám. Szeme vágytól szikrázott. Kezemet végigsimítottam a hátán, visszajött a számhoz, megcsókolt, majd egy gyengéd, de határozott mozdulattal belém hatolt. Először kicsit feszítő érzés volt, és kellemetlen. Pár pillanat múlva, ahogy megszoktam a helyzetet, az élvezet lepett el. Először csak lassan kezdett el mozogni, majd egyre gyorsabban. Egyszerre értük el a csúcsot. Melegség öntött el belülről. Zihálva öleltük meg egymást.
- Szeretlek - suttogtuk egyszerre.
Reggel úgy ébredtünk, ahogy elaludtunk. Először nem tudtam mi történt este, hogy meztelenül fekszünk egymás mellett a pici ágyamon. Kellett pár perc hogy rájöjjek, hogy mi volt. Teljesen elpirultam, majd valami végtelen nyugalom árasztott el. Sosem gondoltam eddig, hogy olyan helyeken is bizsereghet, és egy kicsit fájhat, ahol eddig nem. Jason is mocorogni kezdett mellettem, majd magához húzott, és végig csókolta nyakam, az oldalam. Az elmúlt pár napban nagyon sokadszor.
-         Jó reggelt, szívem!
-         Most már a szíved vagyok?
-         Eddig is az voltál, csak nem mondtam ki hangosan.
Nagyon elpirultam, átfordultam a másik oldalamra, és megcsókoltam.
-         Tudod - kezdtem – mi éppen egy iskolában vagyunk.
-         Tudom. Pont ezért akartam mondani, hogy ideje lenne lemenni reggelizni.
Lassan elkezdtünk szedelődzködni. Nagyon lassan ment, mert újra és újra egymásnak estünk, de mindig sikerült lefékezni, mielőtt az ágyon kötöttünk volna ki. Csak egy rossz mozdulat volt, és megbotlottam a fekhely szélében. Jas ott volt mellettem, és reflexszerűen megragadtam azt, ami a kezem ügyébe került. Jason karja volt az. Mindketten az ágyra estünk. Hatalmasat nevettünk egymáson fetrengve. Jas hirtelen megcsókolt. Az egész olyan hirtelen volt. Az ajtó hirtelen nyílt ki, és hirtelen lépett be rajta az egyik ismerősöm, és azt látta, hogy meztelenül fekszünk egymáson az ágyon.

2011. március 13., vasárnap

7. fejezet

Túlestem az ihletválságon, ezért itt a 7.fejezet. Kicsit rövidke, de hamarosan beindulnak az események, tehát tessék örülni!



7. fejezet Egy eseménydús nap



-         És Mr. Taler ölelgetése a dologban van?
A szemeim kerekre nyíltak, de jobb lett volna, ha meg se moccanok, mert azzal a mozdulattal el is elárultam magamat.
- Tehát a szemem nem csal. Mi történt veled, Zulu? Nagyon megváltoztál. Régen mindent megbeszéltünk, de mostanában hozzám se szólsz.
- Sajnálom, de volt pár problémám.
- Problémád? Azt is együtt beszéltük meg eddig.
- Van egy kis baj az egészségemmel, és nem akarlak vele megijeszteni.
- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!
- Tudom, mostantól úgy is lesz.
Fájt, hogy hazudnom kellett Viának, de nem tehettem mást. A mágikus teremtmények első szabálya az, hogy tartsd a titkot. És hiába szeretem annyira Oliviát, ezt nem mondhattam el neki. Még pár percig beszélgettünk, mikor megéreztem a vérének az illatát. Gyorsan a nyakamba vettem a nyakláncom, és kiszaladtam a vécére. Azt mondtam Oliviának, hogy be kell vennem a reggeli gyógyszeremet. Bementem az egyik fülkébe, és megittam a vért. A szomjam máris enyhült. Már kinyitottam volna az ajtót, mikor egy kéz az enyémhez ért. Jason hideg tenyerét a kézfejemre rakta. Meglepetten fordultam hátra. A mélyzöld szemében vad tűz égett. Gyengéden megölelt, majd finomnak csöppet sem mondható mozdulattal megcsókolt. A vágy elragadott. Erősen a falnak löktem, és a pólója alá nyúltam. A hátát simogattam, míg ő heves mozdulattal a hajamba túrt. Az ajkai a nyakamra vándoroltak, a keze a combom alá, majd a lábamat maga köré rakta. A szabad kezemmel én is a hajába túrtam, és a fülébe suttogtam:
- Szeretlek, Jason!
Hirtelen abbahagyta a dekoltázsom csókolgatását, és a fülemet kezdte ostromolni. A világ legszebb szavait suttogta bele:
- Én is szeretlek, Azule Blue.
Még vadabban folytattuk a csókok csatáját. Perceket át, de ki tudja mennyi ideig ért a szánk össze. Az időérzékemet teljesen elvesztettem, olyan volt, mintha egy nagy, rózsaszín szappanbuborékba kerültünk volna. Közben szép szavakat suttogtunk egymásnak. Rettentően boldog voltam. Egy idő után már csak öleltük egymást. A pillanatot Jason törte meg.
-         Tudod, lassan mennünk kellene, hogy kiderítsük a boszorkány éned titkait...
-         Hát, nem ártana…
-         Látom, te sem akarsz menni.
-         Nem… Egy kicsit még maradjunk itt, kérlek!
-         De csak egy kicsit.
Még pár percig ott maradtunk, majd elindultunk föl. Ott megint abba a nagy terembe értünk, és a könyvtár felé indultunk. Egy „kis” helyiségbe mentünk. Üres volt, csak pár ablak volt benne, de azokon kívül semmi. A falak fehérek, a padló fekete. Jas megfogta a kezemet. Betessékelt a szoba közepére, és mondta, hogy várjam meg. És eltűnt. A vámpírszemeimnek hála megint felfedeztem a levegőben lévő porszemből álló Jason-alakot. Furcsa volt, hogy az emberi szememmel csak a füstöt vettem észre, de az éles és új szemeimmel viszont porszemről porszemre láttam mindent. Jason pár perc múlva visszatért, a kezében egy nagyobbacska dobozt cipelt. A tartalmát a padlóra öntötte. Meglepően egyszerű dolgok voltak benne. Pár köteg papír, pennák, tucatnyi tintásüveg, néhány üveg víz, és öt-hat csomag gyufa.
- Na, most írnod kell pár sor.
Leültünk a földre, és elém tett egy papírt. Szép sorba rendezte a tollakat és a tintákat. Mind-mind különböző színű volt. Egy egyszerű világosbarna tollat, és sötétkék tintát választottam. De volt még köztük rózsaszín, lila, zöld, de sárga is. Jason magához vett egy kis jegyzetfüzetet, és abba feljegyzett valamit. Kihúztam az üvegből a dugót, majd belemártottam a pennát. Várakozva néztem Jasonra.
-         Mit írjak?
-         Ami eszedbe jut.
Pár percig gondolkoztam, majd elkezdtem írni. Gyorsan be is fejeztem, majd vigyorogva megmutattam Jasnak. Először összeráncolta a homlokát, de utána teljesen kiszélesedett a mosoly az arcán. Szavakat suttogott a fülembe: Én is, Zulu! Megcsókolt, majd visszatértünk a munkához. Várni kellett egy kicsit, mert újra fölírt valamit a füzetbe. Fölálltunk, és a kezembe nyomott egy újabb papírt.
-         Most mit csináljak?
-         Koncentrálj erősen. Hunyd le a szemed, és zárd ki a külvilágot. Tedd félre a gondolataidat. Érezd a testedben lévő energiát. Koncentrálj, és vezesd az energiát a tested összes pontjából a papírba.
Követtem az utasításait. Kellet egy kis idő, amíg kiürült a fejem, és koncentrálni tudtam. Hirtelen azt éreztem, hogy a lábaimból kiment az erő, és a kezeim közt a papír nedves lett. Meglepetten nyitottam ki a szemeimet. A lapból már csak pép maradt. Ahogy abbahagytam a koncentrálást, a lábaim megteltek energiával. Meglepetten fordultam Jason felé, hogy megmagyarázza a történteket, de csak egy töprengő arckifejezést kaptam.
-         Mi a baj?
-         Bajnak nincs baj, de ilyet még életemben nem láttam. Ha levegő elemű lennél a papír kettészakadna. Ha tűz, akkor felgyulladna. Több száz lehetőség van. Nálad egyértelműen a víz jelent meg, de meglepően erős módon. Az esetek többségében a lap csak egy minimális módon lenne nedves. De te különleges vagy. És úgy néz ki, hogy a mindegyik erőd csak felerősíti a másikat, és ez példátlan. Vannak esetek, mikor kétfajta elő lakozik benne, mondjuk boszorkány és vámpír. Ilyenkor az egyik rész elnyomja a másikat. Ahogy teliholdkor is kiderült, a vámpír részed miatt a farkas-ösztönök jobban előjönnek, de ez fordítva is igaz. Nagyon különleges vagy, Zulu.
Csendben hallgattam végig Jas magyarázatát. Meglepett, hogy mennyire erős vagyok. A kezeim közül kiesett a papírmaradvány, és én lerogytam a földre. Csak néztem az üres kezeimet, de nem jutottam szóhoz. „Nagyon különleges vagy, Zulu.” Csak ezek a szavak jártak a fejemben. Végigpörgött a fejemben az elmúlt pár nap eseménysorozata.
- Tényleg különleges vagyok, de mit várnak tőlem az emberek? Vagy nem emberek? Mire vagyok elrendelve? Nem vagyok jobb a többi mágikus élőlénynél. Semmit sem tudok.
A könnyeim megállíthatatlanul potyogtak. Az eddigi időszak hirtelen jött ki rajtam. Jason csak leült mellém, és a hátamat simogatta megnyugtatás képen. Én csak sírtam tovább.
- Gyere, menjünk vissza.
Bátorítóan megszorította a kezemet, és a szobámban találtuk magunkat. Csak ledőltem az ágyra, és hagytam, hogy Jas leüljön, és megnyugtasson. Nem tehettem mást. Úgy egy óra múlva vérhiányom lett, úgyhogy ittam egy kicsit. Ebédelni nem ebédeltünk, nem is voltam éhes. Egy óra környékén végül összeszedtem magamat.
-         Gyere, mutatni akarok neked valamit, fönt a könyvtárban. Velem tudsz jönni?
-         Menjünk csak. Mi lenne az?
-         Az titok!
Kézen fogott, és megint elnyelt a tértelenség. Újra a könyvtárban voltunk, és Jas újfent a könyvek felé húzott, de most teljesen máshová, mint legutóbb. Egy vitrinezett polchoz vezetett, sok száz, vagy talán ezeréves írások voltak. Egy hátsó polcot valamiféle mágiával kinyitott, és egy régi tekercset vett elő. Kiterítette az egyik ott lévő asztalra. Egy kép volt rajta, és egy versnek tűnő valami, de idegen nyelven volt. Kellett pár másodperc, hogy rájöjjek, a kép engem ábrázol. De nem mostani ruhákban, hanem egy réginek tűnő, de szép ruhában. A verset nem tudtam értelmezni.
-         Jason, mi ez itt?
-         A jóslatokat mindig fel kell jegyezni. Ez egy nagyon régi hagyomány. Ezt a jóslatot közel ezer évvel ezelőtt írták. A lány a képen te vagy.
-         És a verset le tudod fordítani?
-         Persze.
Pár percig csendben elemezte a sorokat, majd először a nekem nem érthető nyelven mondta el. Dallamos volt, csengő hangzású. Ahogy lefordította a saját nyelvünkre, meglepett a tartalma. Azt írta, hogy rájövök egy összefüggésre, és az okozza majd a halálom. A halál gondolata nem rettentett meg, de az, hogy mi lehetett az összefüggés, kíváncsivá tett. Hirtelen beugrott egy emlék, a bál napja. Ha háború van mit keresett ott egy csomó ellenséges faj?