5. fejezet Farkasság és egyéb nyalánkságok
Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent.
Grace klinika c. film
Az első fájdalom a gerincemen haladt át. Tüzes, égető fájdalom. Hosszában megnyúlt egy kicsit, majd éreztem, hogy a hátamon lévő szőr nőni kezdett. A bordáim megnőttek. Az perzselt belülről. A végtagjaim egyszerre kezdtek nyúlni. Annyira fájt, hogy sikítottam. A nyakamban jeges érzés kerített hatalmába. A koponyám formája kezdett változni. Hosszúra nyúlt. Az ujjaim manccsá változtak. A fájdalmam nem szűnt meg, mert a szőr nőtt ki rajtam. A hajam mintha belement volna a fejembe. Végül a fájdalmam megszűnt. Mondani akartam valamit Heidynek, de nem jött ki szó a torkomon. De a gondolataimban megszólalt Hei hangja.
Ugye ilyen furcsa? Valószínűleg nem tudod, hogy szólalj meg. Csak gondolj rá.
Így jó?
Igen.
Ekkor vettem észre barátnőmet. Egy hófehér, méltóságos, gyönyörű nőstény farkas. Ámulva néztem rá.
Gondolom kíváncsi vagy magadra. Menjünk el a mezőre, ott megnézheted magad a patak vizében.
Ahogy négy lában lett, nagyon gyorsan kezdtem el futni. Lehagytam barátnőmet, de gyorsan utolért. Fantasztikus érzés volt hátrahagyni a gondjaimat, és emberfeletti sebességgel száguldozni. Ahogy egyre jobban mentünk ki az erdőből, sokkal kevesebb fa volt körülöttünk. A hold fénye átsütött az ágak között, így megvilágította utunkat. Hamar odaértünk a végzet mezejére.
A telihold csillogóssá varázsolta a sötét patakot. Már csak sétáltam felé. Mikor belenéztem meglepő látvány fogadott. Nagyobb voltam, mint egy farkas. Sokkal nagyobb. A bundám színe vöröses-barnán csillogott. A szemem színe rengeteget veszített a kékségéből. Szinte már zöld volt. De inkább barna. Vagy inkább sokszínű. A tükröződésben láttam, hogy Heidy egyre közelebb jön hozzám.
Meg tudod majd szokni ezt a látványt. Amúgy gyönyörű vagy.
Szerintem te vagy szebb Heidy. Igaza volt az alfádnak, hogy vezetésre teremtettek.
Nem akarok beleszólni, de mi is itt vagyunk.
Majdnem visszakérdeztem, hogy kik, de nem volt rá szükségem. Hét gyönyörű farkas közelített felénk. Mind-mind különböző színű külsővel. A legnagyobb – valószínűleg az alfa – bátorítóan kezdett beszélni hozzák.
Szia Hei. Üdvözöllek Zule. Heidyvel beszéltem pár napja arról, hogy át fogsz változni. Ebben a falkában én vagyok a vezető. A nevem Lionell.
Én is örülök a találkozásnak.
Most, hogy túlestünk a formaságokon, folytassátok a járőrözést. Addig váltok még pár szót veled, Azule Blue.
Igenis!
Hei elszaladt a többi farkassal, így egyedül maradtam Lionellel. Vagyis csak testben, mert néha-néha hallani véltem a többiek gondolatait. Nyomasztó volt, ahogy egyre jobban kezdett leomlani a fal a magánéletem körül.
Nem kell ennyire feszélyezettnek lenni. Egy idő után ki tudom majd kapcsolni a többiek gondolatait. Csak próbálkozni kell. Majd később járhatsz a többiekkel futni, de most az erőnlétedet mérjük fel. Gondolom Heidy megmutatta az ösvényeket. Fuss végig a legközelebbin, amilyen gyorsan csak tudsz.
Először gondolkoznom kellett, hogy melyiken fussak, de megláttam az ösvényt. Nagyon kitaposott volt. Heidy azt mesélte róla, hogy a leghosszabb.
Ez nem a leghosszabb ösvény?
De igen. Ha nem bírod végigfutni, csak szólj gondolatban, rendben?
Oké…
Erőt vettem magamon, és nekiindultam a lehetetlen küldetésen. Miután megtettem egy pillanat alatt pár métert, nem fogtam magamat vissza. Fantasztikus értés volt szinte repülni. Magam mögött hagytam a gondjaimat, nem érdekelt semmi, csak a sebesség. Az érzés, ahogy egy pillanat alatt egy másik kontinensre tudnék elfutni felbecsülhetetlen volt. Hosszú idő után egy máik út is volt mellettem. Egy kicsi csokibarna farkassal futottam egyszerre.
Szia, Azule! Benjamin vagyok. Tetszik farkasság?
Egyszerűen imádom!
Akkor jó, csak aztán vigyázz, le ne térj asz útról. Úgyhogy szia!
Pá!
Az ösvény tényleg kanyarodott. Már lihegtem, de nem adtam fel. Még az út felénél sem voltam. Gyorsabb sebességre kapcsoltam. A fák csak suhantak el mellettem. Háromnegyed órán keresztül futottam egyedül, mikor egy másik csapás kapcsolódott be az enyémbe. Heidy futott rajta. Egy ideig csendben szaladtunk egymás mellett, végül ő törte meg a némaságot.
Eddig csak Benjivel találkoztál, igaz?
Igen. Kedves srácnak tűnik.
Tényleg az. Még csak tizenkét éves. Valószínűleg észrevetted, hogy kisebb, mint a többiek.
Igen, felfedeztem, de kifejezetten aranyos.
Itt kuncogtunk egy sort, de utána csöndben mentünk tovább. Rövid idő múlva az út kettéágazott, és külön utakon mentünk tovább. Az ösvény felét is elhagytam. A maradékot egyedül tettem meg. Lionell már ott várt, és elgondolkozva tekintett a holdra.
Majdnem két órán keresztül futottál. Ez nagyon jó eredménynek számít, mert Heidy is csak három és fél óra alatt tudja lefutni a távot. Van benned valami, ami miatt már most ennyire erős vagy, de nem vagyok rá kíváncsi. Az elkövetkezendő órákban, még a hold le nem nyugszik, kérlek, aludj. Még a szervezeted nincs arra felkészülve, hogy egy egész éjszakát végigfuss, anélkül, hogy pihennél is egy kicsit.
Köszönöm.
Odamentem a patakhoz, ittam belőle egy kis vizet, majd összegömbölyödve lefeküdtem mellé. Nem gondoltam semmire, csak hallgattam a patak halk csobogását. Az álom elnyomott, több mint két hét után először. Álmodni nem álmodtam semmi, csak a jóleső feketeségben voltam.
Pár óra múlva Lionell hangjára ébredtem.
Zule, ébredj! Hamarosan lemegy a hold.
Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy már világos van, de a hold még nem ment le. Álmosan vonyítottam egyet. Nem aludtam eleget. Legalább ennyire még ember vagyok. Alszok. Erre a gondolatra egy hatalmas mosoly terült el az arcomon. Inkább vigyor. A többiek kérdőn néztek rám.
Boldog vagyok.
Az jó
Már csak az alfa, Heidy meg Benji volt ott a mezőn. Az égről eltűnt a hold. Én vártam a fájdalmat, de nem jött. Ugyan az zajlott le bennem, mikor átalakultam, de most nem fájt. A többiek mind meglepve néztek rám már emberi alakban.
Benjamin alacsony volt, borzasztóan halvány bőrrel. De a haja fekete volt. A szeme kék, mint az óceán. Kisfiús vigyor terült szét az arcán. Erről a mosolyról eszembe jutott Jason. Róla a nyakláncom jutott az eszembe. Ijedten kaptam a nyakamhoz. A nyakék sértetlen volt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Ekkor találkozott a szemem Lionellével.
Fekete szemei voltak. A bőre sötéten játszott. A haja fekete volt, mint Benjié. A hangja mély volt és megnyugtató, mint farkas alakban.
- Mi a baj, Azule?
- Semmi…
- Biztos? Olyan ijedt voltál pár pillanatig.
- Nem, semmi bajom.
A nyakláncot eldugtam a pólóm alá. Heidy odajött mellém. Elköszönünk Benjiéktől, majd lassan sétáltunk ki az erdőből.
- Bocsáss meg, Zule, hogy nem mondtam el, hogy mi történik a nyakláncoddal. Az arany szál, amin rajta van, az ki tud nyúlni, és magába szívja a ruhánkat. Ez így kicsit furának tűnhet, de Ők fejlesztették ki, ezzel megkönnyítve a dolgunkat átalakuláskor. Mert ha nem lenne, akkor a viseletünk eltűnne szőrén-szálán. Vagyis inkább darabokra szakadna
- Ugyan, semmi baj
Pár percig csendben mentünk egymás mellett, mikor szembe jutott valami
- Hei, szerinted miért nem fájt, mikor visszaalakultam?
- Őszintén? Nem tudom.
A maradék utat halkan tettük meg hallgatva a természet csendjét. Mikor a házhoz értünk Jason már ott várt ránk. Barátságosan mosolyogva odaintettem neki, és a tiltólistás mosolyával viszonozta a köszönésemet.
- Sziasztok!
Mikor már csak lépések választottak el Jasontől hirtelen odajött mellém, és megölelt. A meglepetéstől csak pislogni tudtam, de visszaöleltem.
- Úgy aggódtam! Hogy vagy?
- Fáradtan. De amúgy makk egészséges vagyok. Éjszaka aludtam egy kicsit, de nem volt elég. Azóta vagyok ilyen kómás, mióta először találkoztam veled. Jut eszembe! Szükségem van a segítségedre.
- Mondd csak!
- Nem ismertél véletlenül egy olyan boszorkányt, akit úgy hívtak, hogy Hannelore?
- Valami rémlik. Ha akarod, felmehetünk a könyvtárba, és megkereshetjük, hogy ki ő.
- Köszi! Imádlak!
Kérdőn nézett rám. Ahogy ott álltunk összeölelkezve elég félreérthető volt a kijelentésem. Jason még a szemöldökét is felvonta.
- Nem kell félreérteni!
- Miért, nem örülnél, ha félreérteném?
Nem mondtam semmit, megszakítottam a szemkontaktust, elpirultam, majd a fejemet a mellkasába temettem. Mennyire szerettem volna, ha félreérti! Észre sem vettem, hogy Hei közben elment. A roppant kínos csendet Jason törte meg
- Mikor mehetünk a könyvtárba?
- Hát… Felmegyek, lezuhanyozok, eszek és majd utána.
- Rendben, a szobádban várok majd rád.
- Oké
Észre sem vettem, hogy mire bólintok rá, csak szabadulni akartam a zavaró helyzetből. Először a fürdőbe mentem. A ruháimat ledobtam a zuhanyzó mellé a földre, majd beléptem a kabinba. Egy pillanat alatt végeztem, megtörölköztem, visszavettem a ruháimat, és szaladtam a szobámba átöltözni. A szekrényajtót szinte kitéptem a helyéről. Levettem a pólómat, a melltartómat, a nadrágomat, és már majdnem a bugyimat is levettem, mikor a szekrényajtó tükréből észrevettem, hagy valaki megint bent van a szobámban. Az illető teljesen elpirulva ült az ágyamon. Nem szólt semmit. Úgy tettem, mintha észre sem vetem volna. A fiókból kikaptam egy fekete csipkés melltartót, gyorsan magamra is vettem. Kikapta a kedvenc mélykék, kivágott ruhámat. Ekkor tettem úgy mintha észrevenném őt. Látványos elakadó lélegzetet produkáltam, és mutogatva felé fordultam. Dadogva mentegetőzni kezdett.
- Én… Én… Csak... te… Szoba… Rád várni…
- Na, ezt most vagy kinyögöd értelmesen, vagy hagyod, hogy előbb nevessek?
- Gonosz. Nem nevethetsz rajtam, hiszen te engedted meg, hogy itt várjak rád.
- Én? Mikor?
- Úgy fél órája?
- Tényleg.
Jason még mindig teljesen zavarban volt. Végül magamon is kuncogtam egy kicsit, de odaültem mellé az ágyra.
- Bocsi, hogy elfelejtettem, hogy itt vársz majd rám.
- Nekem nem volt baj
Meglepetten néztem rá. Ő nem fűzött kommentárt a mondatához.
- Mehetünk a könyvtárba?
- Persze.
Megfogta a kezemet, majd elnyelt a tértelen tér. Mikor megérkeztünk egy ismeretlen helyen álltunk. Valószínűleg csak számomra, mert ő mér húzott is az egyik hatalmas könyvkupac felé. Az egész terem hatalmas – úgy öt méter magas – könyvespolcokkal volt tele. A könyvek között volt régi, új, de még voltak közöttük tekercsek is.
- Üdvözöllek a Természet Felettiek Könyvtárában. Itt minden létező dolgot megtalálsz majd, amire szükséged van.
Körbevezetett, majd elmondta, hogy mit hol találok. Mind a ketten keresni kezdtünk. Először a Boszorkányok Születési Nagykönyvében.
- Mi a vezetékneve?
- Hát… Blue…
- Rokonod?
- Nem tudom
- Rendben
Odalapoztunk a b betűhöz. Vagyis elővettünk egy másik könyvet. Egy negyed óráig kellett keresnünk, míg rá nem bukkantunk egy Blue vezetéknévre. Az enyémre. Több ilyen névre nem bukkantunk a könyvben. Jas javasolta, hogy keressünk a varázslók között. Ott sem találtunk senkit. A vámpírszületéseket, és egyéb vámpíros dolgokat is átnézünk, de semmi. A vérfarkasos könyvek is üresek voltam. Sehol senki. Csalódottan ültem le a székre. Jason vigasztalni próbált.
- Ne szomorkodj! Még nincs veszve semmi. Még vannak könyvek, amiket még nem néztünk át.
- Ja, könnyű azt mondani. Már reggel óta keressük, lassan kettő óra, a gyomrom kilyukadt, de sehol semmilyen Blue vezetéknév, csak az enyém.
- Ha éhes vagy, akkor abbahagyhatjuk a keresést. Lemegyünk ebédelni, majd teli gyomorral jövünk vissza.
- Oké…
Hagytam, hogy megfogja a kezemet, a szívem hevesebben kezdett verni, de egy pillanat múlva ott voltam a semmiben. Meglepődtem, hogy hova érkeztünk. Egy feketére festett szobában voltunk. Az ágy hófehér, ahogy a bútorok is. Pont, mint nálam, csak éppen itt a fal az fekete. Jas csak vigyorgott, majd mondta, hogy forduljak el, mert át akar öltözni. Pislogtam két nagyot, de azért engedelmesen elfordultam. Leültem az ágyra, egy fél percig a fal felé fordultam, de engedtem a kíváncsiságomnak. Jas levette a pólóját. A hasa enyhén kockás volt, karja csupa izom. A tükörből láttam mindezt. A szekrényből kivett egy olyan színű inget, mint az én ruhám. Aztán a tükörbe pillantott. Észrevette, ahogy nézem. Nem szólt semmit. Bevetette a tiltólistás mosolyát, erre én megint a falat néztem. Magamban imádkoztam, hogy ne hozza fel témának majd.
- Kész vagyok. Indulhatunk?
- Aha.
Igazán szexi volt ingben. Jesszus – mondtam magamban – mikre gondolok!
Mintha csak megérezte volna, hogy mire gondoltam, rámpillantott. Aggódva. Én kérdőn néztem vissza rá.
- Olyan furcsán néztél. Először kellemesen, majd riadtan. Mi a baj?
- Semmi…
- Biztos? Azóta vagy ilyen, mióta elájultál. Most is elkalandoztak a gondolataid, Zule– ekkor tűnt fel nekem valami.
- Zule? Mióta szólítsz a keresztnevemen?
- Hát… Mióta van miért aggódnom érted.
Teljesen elpirultam. Inkább nem szólaltam meg. Jason arcán kedves mosoly játszott. Mikor már kiérünk az árvaház tíz méteres körzetéből, kézenfogva sétáltunk a városka egyetlen étterme felé. A Kék-folyó mentén lévő pici étterem elég felkapott. A neve Monet’s Garden.
- Amúgy miért megyünk a Monet’s-be?
- Mert az a kedvenc éttermem. Mikor először jöttem ide, Ambrosie-be, azt a kis helyet találtam a leghangulatosabbnak.
- Oh… Értem, akkor menjünk.
Ahogy odaértünk, meglepetés fogadott minket. Az étterem felújítás miatt zárva. Jas azt mondta, hogy akkor is eszek valamit, ha az összes étterem zárva lesz. Ezen jó mosolyogtam, de azért jól esett. Az utunk a pizzázó felé vezetett. Nyitva volt, ezért bementünk. Nem a szokásos asztalhoz ültünk le, hanem a sarokban lévő pici eldugottba. Egy új lány érkezett felvenni a rendelésünket. Jas rendelt két közeped pizzát, és két nagy kólát.
- Neked minek, ha te nem is eszel?
- Mondtam valaha, hogy ne is tudok enni?
- Kérdéssel kérdésre. Ez gonosz.
Jas csak felvillantott egy félmosolyt. Remegni kezdett a gyomrom. De nem az éhség miatt. Iszonyú furcsa érzés kerített a hatalmába. Nem hova tenni. Ahogy Jasont néztem, ahogy eszik eszembe jutott, hogy mit mondott Hei. Szerelmes vagyok Jason Talerbe. Az oktatómba. Csak remélni tudtam, hogy ő is viszont szeret. Hirtelen felnézett pizzájából, és szemeit az enyémbe fúrta. Úgy nézett rám, mint aki közölni akar velem valamit. De nem tudtam értelmezni, hogy mit. Ahogy a pizzám elfogyott, úgy fogytak ki a gondolatok a fejemből. Jasonnal egymás szemébe néztünk. Egésze végig. Mikor befejeztük az evést, megköszöntem az ebédet. Ő kedvesen mosolygott tovább. Kisétáltunk a pizzázóból. Megfogta a kezemet, majd menünk tovább. Lementünk a folyópartra. Halkan beszélgettünk, leültünk a fűbe. Fejemet vállára döntöttem, kezünket összekulcsoltuk, és csak élveztük a békés csendet. A nap lassan elkezdett lemenni. Együtt néztük. Szabad kézfejével végigsimított arcomon. Ránéztem. A pillantása megbabonázott. A számra nézett, így teljesen tisztában lettem szándékával. Én is akartam. Közelíteni kezdtem hozzá. Ő is jött felém. Becsuktam szemeim. Ekkor megéreztem ajkaimon az övét. Szánk vad táncba kezdett. Kezeimet nyakára kulcsoltam. Ő a derekamra tette. Egyre hevesebben csókolóztunk. Az érzés magával ragadott, én nem akartam abbahagyni. A csókjai elkalandoztak a nyakam felé, így vettem egy nagy levegőt, majd visszarántottam a számhoz. Akár órákig is tudtam voltam volna vele együtt lenni, de pár perc múlva Jason elszakadt tőlem. A homlokát enyémnek támasztotta.
- Mi a baj?
- Tina már biztos aggódik érted. A vacsorának is mindjárt vége. Mi meg épen, itt, l… Csókolózunk. Nem tudom, hogy ez jó ötlet, hiszen a tanárod vagyok, és nekem nem lenne szabad gyengéd érzelmeket táplálnom irántad…
- Tudom, hogy nem helyes, de szeretlek, és számomra csak ez számít.
- Én is szeretlek, Zulu.
A csókcsatát ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Késő éjszakáig voltunk a folyó partján. Mikor már látszott rajtam, hogy fáradt vagyok Jas belerántott a semmibe, és a szobámba vitt. Erről nekem eszembe jutott, hogy meglátta, ahogy öltözött. Ezen elpirultam. Jason viszont megint elkezdett csókolni Ez feledtette minden gondom. Lassan az ágyhoz hátráltunk, ledöntött rá, tovább csókolt, de nem mentünk tovább. Ahogy egyre tovább folytattuk a tevékenységünket, egyre fáradtabb lettem. Ezt Jason észrevette, ezért abbahagyta. Csak lefeküdt mellém. Eltűnt, majd egy kis szendviccsel és kakaóval tért vissza. Hálásan megköszöntem és megettem.
- Nyugodtan öltözz csak át, és menj aludni.
- De…
- Nincs semmi de, neked is kell aludnod néha.
Végül beleegyeztem, de nem esett jól otthagynom. Megígérte, hogy ott fog rám várni. A Hei-féle selyempizsamát vetem elő. Elmentem a fürdőbe, megmosakodtam, felvettem a hálóinget, majd mentem vissza a szobába. Jas tényleg ott várt rám. Megpaskolta maga mellett az ágyat. Gondolkodás nélkül odaültem, rádőltem, izmos karjával átölelt.
- Ne aggódj, nem lesz semmi probléma!
- Tudom
Pár pillanatig csendben ültünk, de egyszer csak kinyílt az ajtó. Tina lépett be rajta. Nem tudom, hogy mit láthatott rajtunk, de nem csodálkozott. Ekkor eszembe jutott, hogy nekem a könyvtárban lenne egy bizonyos Hannelore Blue-t keresve, aki történetesen Tina barátja. Felálltam az ágyról, odasétáltam mellé.
- Tina, tudod, hogy nagyon szeretlek, de van valami, amit el kell mondanod.
- Mit szeretnél, Zule?
- Ismertél egy Hannelore Blue nevű nőt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése