21. fejezet

Halihó mindenkinek! Elhoztam a következő fejezetet. Nem tudom, feltűnt-e már, de hamarosan itt a vége, fuss el véle. De nem kell aggódni, azért van még pár fejezet, de szólok előre. Jó olvasást^^ Jah, +16
Puszii*Konek

21. fejezet Pont, mint régen

De a választ nem kaphattam meg, mert valaki erőteljesen kopogott az ajtón. Jassel összerezzentünk, gyorsan elengedtem a derekát, és berohantam a fürdőszobájába. Az ajtóra tettem a fülemet, hallgatózni próbáltam. Szavakat nem hallottam, csak annyit, hogy férfi volt az illető, aki bejött. Arra gondoltam, hogy milyen jól jönne most az a tekercs, amit Heitől kaptam kölcsön. Azt írták benne, hogy erősen arra a helyre kell gondolnunk, ahová el szeretnénk jutni. Ezért magam elé idéztem a szobám összes kis részletét, még a szagokat is megpróbáltam elképzelni.

De tovább mi állt benne? Pánikolni kezdtem, hiszen azt nem silabizáltam ki. A hangok egyre közelebbről jöttek. Körbenéztem a fürdőben, nem volt semmi, amibe, vagy ami mögé elbújhattam volna. A kilincs megrándult. A rémület végigcikázott rajtam. A kádhoz ugrottam, beletettem az egyik lábamat. A kilincs lenyomódott, és én lebuktam a kádba, behúztam a függönyt. A lépések erőteljesek voltak, biztosan férfi volt az. Valószínűleg a vécéhez ment. Le is húzta azt. A szívem hangosan dübörgött. A csap a kád mellett volt, és én rosszul húztam be a függönyt. Pont észre lehetett venni, de arrébb csúszni nem mertem, az túl hangos lett volna.

Holtra vártan feküdtem a rejtekhelyemen. A férfi egyre közelebb ment a kádhoz. Vettem egy mély levegőt, felkészültem, hogy észre fog venni. Jasonre gondoltam, hogy milyen hülye voltam, amiért nem küzdöttem érte jobban, és Dylanbe menekültem. Behunytam a szememet, lassan vettem a levegőt, ki akartam használni életem utolsó másodperceit.

A másodpercek csak teltek, szinte hallottam az óra kattogását a szobából. De semmi. A levegő állt, csak a rémület keserű illatát levetett érezni. Még mindig semmi. Már percek telhettek el, de a csapot még senki nem nyitotta meg, a férfi lélegzését viszont tisztán hallottam. De semmi. A lábam már begörcsölt, rosszul tartottam.

A férfi megmozdult. Egy lépést tett a kád felé. Már csak centik választottak el. Ekkor megcsapott az illata. Pont olyan parfümöt használt, mint Jason. Sőt. A szívdobogása is olyan volt, mit az övé. A megnyugtató dallam mindig a szívemig hatolt. Kinyitottam a szemet és felnéztem. Ő volt az. A zöld tekintete kíváncsian figyelt engem. Lazítottam a testtartásomon, és kényelmesen elhelyezkedtem a kádban.

Jason beült mellém, összebújtunk. Mennyire hiányzott ez az érzés! De tudtam, hogy nem reménykedhetek, úgy gondoltam, hogy ez csak egy kis incidens azon az úton, amelyiken kiszedjük egymásból a tudnivalókat. A mellkasához bújtam.

-         Annyira megijesztettél. Azt hittem, hogy az a valaki akart bejönni, aki kopogott. Ki volt az?

-         Hát, az egyik portás. Panaszkodott, hogy ez kis diák szaladgált az amúgy üres tanári folyosón, és hogy hallottam-e valamit.

Kaján vigyor volt egy pillanatig az arcán Jasnek.

-         De tudod milyen nehéz volt lerázni? Addig zaklatott, még meg nem mondtam neki, hogy nagyon sietős dolgom lenne a mellékhelyiségben. A vécét is csak úgy lehúztam, mert tudtam, hogy képes lenne hallgatózni.

-         Az a zsémbes Frics-utánzat volt?

-         Ő bizony. Emlékszel? Egyszer elkapott minket, mikor későn szöktünk be egy edzés után.

-         Persze, hogy emlékszem

Minden egyes pillanatra emlékeztem, amit vele töltöttem. A szívem vad ütembe kezdett, ahogy felidéztem azt a napot.

A reggel pontosan olyan volt, mint a többi. Reggel Jason ébresztett fel, a csókja lágy volt. A pillantása meleg, szeretettel teli. A nap többi része is átlagos volt. Rengeteget pletykáltam Viával. Ebéd után Jas már ott várt az ajtómnál, és csak beszaladtam a cuccomért, majd mentünk az edzőterembe. Egész úton fogtuk egymás kezét, és enyelegtünk, mint egy normális szerelmespár. Az edzőtermet 6 órakor zárták. Mi pedig elbújtunk egy kis raktárszerűségben, hogy… nos, közelebbi kapcsolatba kerüljünk, mikor hallottuk, hogy a kulcs kattan a zárban, mi pedig ott vagyunk a korom sötétben. Ekkor eszembe jutott egy szabály az eltűnéssel kapcsolatban. Jas mindig mondogatta nekem, hogy egy kulccsal zárt teremből, szobából csak akkor lehet eltűnni, ha tudjuk, hogy merre van a kijárat. És nekünk fogalmunk se volt erről a dologról. Ránéztem, és elnevettem magamat. A sötétben csak a körvonalait láttam, tétován léptem felé egyet. Majdnem hasra estem egy eldőlt seprűben, de Jas karjaiban landoltam. Ő viszont elvesztette az egyensúlyát, és így kötöttünk ki a padlón. Nagyot nevettünk, és elhelyezkedtünk a padlón. A mellkasára dőltem.

Ahogy felidéztem az emléket, elöntött a hiányérzet Jason irányába. De egy pillanat alatt múlt el. Vajon hányszor hazudott még nekem? Az, amit magáról mondott, nem egyezett azokkal a dolgokkal, amiket régen mondott magáról, meg úgy általában. Nem tudtam, mit higgyek. Vajon mi az igazság? De nem akartam tovább húzni a dolgot, muszáj volt megtudnom mindent, hiszen ettől függött a jövőm.

-         Na és akkor, Jason Marshall, mi az igazság?

-         Amit ma mondtam.

-         És mi ad hitelt, arra, hogy most sem hazudsz?

És megcsókolt. Olyan nagy hévvel, mit még addig soha. A mellékhelyiségben elejtett, addig vadnak hitt csók semmi volt ahhoz, amit akkor csináltunk. Az agyam kikapcsolt, csak éreztem. A percek csak teltek, de mi még mindig ott feküdtünk a kádban, és élveztük az együtt töltött időt. Aztán Jason keze becsúszott az iskolai szoknyám alá. A combomat kezdte simogatni. Hagytam magam, mi mást tehettem volna, ha egyszer ki akartam szedni belőle, mi is az igazság, de miért nem lehet együtt a kellemes a hasznossal? Élveztem a helyzetet.

A keze területet váltott, kihúzta az ingem a szoknyámból, és a jéghideg tenyerével a hasamat simogatta. Aztán szép lassan elkezdte kigombolni az említett ruhadarabot, lentről felfelé. Összerezzentem, mikor az ujja a melltartóm széléhez ért. Szép lassan lecsúsztatta a vállamról az inget, így teljesen fedetlenné vált a pillangó alakú tetoválás. Meglepődött rajta, csak nézett. Teljesen megbabonázta a minta. Tekintetét végigfuttatta a felsőtestemen, majd kikapcsolta a melltartómat. Kezébe vette a melleimet, majd az ott lévő mintát végigcsókolta. Egy lágy sóhaj hagyta el a számat. A fejemből kiröppentek a gondolatok, és végigsimítottam a hátát. Utána pár a pólóját húztam fel, de addig el kellett tőlem szakadnia, és a szemébe nézhettem. A tekintete vágyat tükrözött. És azt a végtelen szerelmet, amit az első együttlétünkkor láttam. Már tudtam, hogy igazat mondott akkor.

Majd megcsókoltam. Hagytam magamat sodródni az árral, és benyúltam a nadrágjába. Nem várt rám semmi meglepő, ezért ki húztam, és inkább kigomboltam neki a farmerjét. Jas a szemembe nézett, mint aki választ vár, hogy biztos ezt akarom-e… És én teljesen biztos voltam a dolgomban. Szeretem őt, és nem akarom elfelejteni. Elhagyni sem.

Miért akartam Dylannel összejönni? Bosszúból? Nem… Sosem gondoltam arra, hogy ezzel megbosszulhatnám azt, amit Jas velem tett. Szeretni sosem szerettem úgy, mint ahogy Jast szeretem. De mégis. Azokat a pillanatokat piszkosul élveztem. Szabadnak éreztem magam. De Jason mellett… Őt szeretem, imádom, nincs arra szó, amit éreztem, de a szabadság sosem volt meg annyira, mit Dylannél. Az előbbinél azt éreztem, hogy el vagyok kötelezve, nincs tovább, és vele fogom leélni az életemet, már amennyire egy halhatatlan leélheti az éltet. Dylannel viszont csak a rövid jövőt láttam, doha nem éreztem azt, hogy vele kellene megöregednem.

Jas közben megtalálta az utat a bugyimhoz. Megfogtam a kezét, hogy biztosítsam, én is akarom, és nem kell félnie. Úgy nézett rám, mint aki nem akarja elhinni, hogy azt csináltuk. De végül odanyúlt a legérzékenyebb pontomhoz. Sóhaj szaladt ki belőlem. Nagyon hiányzott ez a fajta kényeztetés. Nem akartam, hogy véget érjen.

–—

Órákig ott pihentünk a kádban, szótlanul. Csak a levegővétel törte meg a csendet, no meg az óra kattogása. Látszólag minden csendes volt, békés, és nyugodt. Csak a fejemben dúlt az ádáz csata, Dylan vagy Jason. A helyzet úgy adta volna, hogy Jason. Nagyon egyértelmű lett volna. De csak volna. De nekem azt mondta nemrég, hogy megtiltották neki, hogy összejöjjön velem. Most így mi lesz? Dylannek nincs megtiltva, és vele is boldog voltam. Bár vele sosem volt az a pillangók a gyomorban érzésem.

Mit csináljak? – kérdeztem magamtól. – Bár itt lenne Via, ő tudná, hogy mit kell csinálnom.

A nagy gondolkodásomban elaludtam. Akkor még nem tudtam, mi vár rám a pihentető szunyókálás után.