2. fejezet.

2. fejezet Paradicsom

Mikor beértem a házba, Via fogadott egy hírrel.

-         Elmegyünk pizzázni! Csak mi, meg még pár ember. Utána engedélyt kaptunk arra,hogy bent maradjunk a nyári vásárra, és képzeld, még pénzt is kaptunk. Juj, nagyon jó lesz… Te nem is figyelsz!

-         De igen. Mikor indulunk a pizzázóba?

-         Egykor indulunk. Addig készülj el!

Igazából tényleg nem figyeltem, mit mondott, de a szóáradatból csak meg maradt valami a pici agyacskámban. Csendben sétálgattam fölfelé, azon töprengve, hogy mi történt az erdőben. Amit Ők mondtak, az mind igaz volt. Csak azt nem tudtam, hogy akkor a farkas és a boszorkány hogyan jön majd elő belőlem. Szép is lenne, ha ülök a pizzám fölött, és egyszer csak farkassá változok. Halvány mosoly jelent meg a szám szélén erre a gondolatra.

Miután beértem a szobámba, a szekrényhez mentem. Kikaptam belőle egy piros pólót meg egy szoknyát. A hajamat két hullámcsattal hátrafogtam, és felvettem a piros cipőmet. Halványan kifestettem magam és elindultam lefelé. A lépcső alján vártak rám a többiek.

A többiek. Nos, mi öten alkotunk egy csapatot. Heidy, aki szőke, mélyzöld szemekkel rendelkezik, már kezdettől fogva együtt ját Markkal. Mark egy kétméteres égimeszelő csupa izommal. Via, akinek vörös és rettentően göndör haja van. Ő Aaronnal jár egy éve. Így vagyunk mi együtt.

Nekem nincsen senkim, de a többiek mindig mondják, hogy keresnek nekem valakit, ám én várok az igazira. De vannak ideáljaim. Magas, izmos srác, fekete hajjal, és zöld szemmel.

A város felé csendben mentünk. Számunkra a békés csend a legjobb. A csapatból csak Heidy meg Aaron szokott sokat beszélni, de ha csak sétálunk, akkor még ők is elhallgatnak. Ahogy odaértünk a kedvenc pizzázónkhoz, fellángolt bennem az éhség. De nem a vér, hanem rendes kaja után. Fantasztikus érzés volt. Leültünk a törzshelyünkre, egy hatszemélyes kis asztalkához. Most Asley jött minket kiszolgálni.

-         Sziasztok! A szokásosat kéritek?

-         Igen – válaszoltuk kórusban.

-         Zule, mit kérsz inni?

-         Kólát.

Annyiszor jártunk oda, hogy a személyzet már név szerint ismer minket. Nálunk a szokásos menü azt jelenti, hogy fejenként eszünk egy-egy kis méretű, sajtos-sonkás- kukoricás pizzát, és mellé kólát iszunk. Vagyis én mindig mást kérek inni, ezért kérdezte Ash, hogy mit szeretnék.

Amíg vártunk a kajára, addig halkan beszélgettünk. Heidy, mit mindig friss pletykákkal szolgált.

- Tudjátok, hogy jön egy új nevelő? Azt mondják, hogy Jasonnak hívják. Nézzétek, jön a pizza.

Az „isteni eledel” gőzölögve érkezett az asztalunkra egy csilingelő „Jó étvágyat” kíséretében. A pizza, mint mindig, akkor is finom volt. De hiányzott róla az a finom, meleg érzés, ahogy a vér a tokomon a gyomromba csúszik. Letettem a szeletet a többi mellé, és meglocsoltam jó adag ketchuppal. Csak a látszat kedvéért. A többiek megrökönyödve néztek rám.

- Most meg mi van?

- Én úgy tudom, hogy nem szereted a paradicsomos dolgokat.

- De megszerettem.

- Oké… - hagyta rám Via.

Tényleg nem szerettem a paradicsomot, de a színe hasonlít a vérhez.

Mikor jól megebédeltünk, elindultunk a nyári vásárba. Egy nagy színes forgatagba, ahol az ember csak akkor találja meg azt, amit meg akar venni, ha tudja, hogy hol kell keresni. A kedvencem. A Boltsorok szélénél megbeszéltük, hogy 5-kor találkozunk.

Ahogy sorok között sétáltam, megakadt a szemem egy vörös dobozkán, amin arany szalag, és egy fekete kő volt. Pont akkora, mint a nyakláncom. Azonnal indultam megvenni, de mikor megláttam, hogy néz ki az, aki a pult mögött állt, majdnem elestem a meglepődéstől. Magas, erős, izmos, 18-20 év közötti fekete hajú fiú.

- Helló, kishölgy. Mit szeretne?

- Azt… Azt a… Piros dobozkát.

Kirázott a hideg attól, ahogy kishölgynek hívott.

-         Tessék.

Kifizettem az ékszertartót, és a lehető leggyorsabban továbbálltam. A nyakéket levettem, és beletettem a dobozba. Ekkor hirtelen egy emlék tódult a szemeim elé.

Lefeküdtem a farönkre a mezőn, és a szüleimen elmélkedtem. Semmi sem jutott az eszembe róluk. Váratlanul egy ember árnyékolta be a kilátást. A pultos srác.

Itt hirtelen megszakadt a jelenés. Egy száznyolcvan fokos fordulattal visszafordultam, hogy megnézzem még egyszer a fiú arcát, de eltűnt. A pult, az áruk, a srác. Minden. De ezt senki nem vette észre. Mert az egy dolog, hogy eszembe jutott valami, ne de az, hogy eltűnt a főszereplője! Ez egyre furcsább.

Az órámra néztem. Lassan négy óra, de nem akartam tovább a vásárban lenni. Kimentem a sorok közül és továbbálltam. Leültem egy padra a buszmegállóban, és vártam. Egy pillanatig nem figyeltem, és máris megjelentek Ők. De most csak egy Ő jelent meg.

- Láttuk, hogy a kishölgy megitta a vért. Ízlett?

- Nem tagadom, hogy nem ízlett, de nagyon furcsa volt. Akkor most vámpír vagyok?

- Igen, kisasszony. Maga vámpír. De legyen óvatos, mert három nap múlva telihold lesz, és lehet, hogyha nem vigyáz, kárt tehet a társaiban. Ezért vigyázzon, hogy mikor felkel a hold, kint legyen az erdőben.

Aztán elment. Inkább eltűnt. Csak egy furcsa füst maradt utána. A vásárban is ezt a láttam a pult helyén.

Az órámra néztem. Öt óra múlt tíz perccel.

-         Jesszusom! – kiáltottam föl

Úgy pattantam fel a padról, mintha bolha csípett volna belém. A vásárba futottam. A többiek már ott vártak, is idegesen tekintgettek körbe. Mikor Mark meglátott, elordította magát, hogy” Gyere már, te csavargó!”.

Mindenki jól megölelt, majd megpirított, hogy hol voltam. Én nem mentegettem magam, csak azt mondtam, hogy sétáltam egy kicsit. Visszafelé már busszal mentünk, mert hatra haza kellett mennünk. Mikor a házhoz értünk, Tina már kint állt.

- Ejnye – szólt nekünk – Késtetek tíz percet. Legközelebb jobban vigyázzatok, hogy időben hazaérjetek. Na, gyertek be, mert mindjárt vacsora.

Bűnbánó képet vágva indultunk el befelé. Rögtön felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyamra. Az aznapi események jártak a fejemben. Összetalálkoztam egy lélegzetelállító pasival. Fekete haj, mélyzöld szemek. Az ideálom. A nagy elmélkedésemből egy kopogás riasztott fel. Via dugta be a fejét az ajtón nyitott résen.

- Lulu, kezdődik a vacsora. Jössz enni?

- Igen, mindjárt megyek.

Eddigi életem során rengeteg becenév ragadt rám. A leggyakoribb az, hogy Zule. De Via hívott még Azunak, Lulunak, mikor mérges volt rám, akkor Eluzának. Ezt gyűlöltem a legjobban.

Gyorsan magamra kaptam egy melegítőt, és szaladtam le vacsizni. A kaja forrócsokiból és vaníliás-kakaós kalácsból állt. Nyami. Később egy pár perc alatt megfürödtem, és mentem aludni. Az álmomban nagyon furcsa dolog történt:

A kidőlt farönkön feküdtem. Egyszer csak a fura srác hajolt a fejem fölé.

- Szia – szólalt meg a mély, barátságos hangján.

- Szia. Te ki vagy?

- Jason.

Ijedten riadtam fel. A hátamról csurgott a víz. Jason… Magamban lassan ízlelgettem a nevet. Annyira ismerős volt. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha már hallottam volna valahol. Kinéztem az ablakon. A felkelő nap sugara bevilágított a szobámba. Visszaaludni nem akartam, ezért felkeltem, felvettem a papucsomat és kicsoszogtam a fürdőbe. Gyorsan megmosakodtam, és mentem vissza szobámba. Ahogy azt kerestem, hogy mit vegyek fel aznap, megakadt a szemem a dobozon. Meg se néztem mi lett az üvegcsével, miután kiürült, csak hirtelen beletettem ott a vásáron. Mindent félrehagyva odasétáltam a dobozhoz és kinyitottam. A sokk, ami ért, semmihez nem volt fogható. A nyaklánc nem volt üres. Megint vér volt benne. Egy hatalmasat sikítottam. Vagyis csak akartam, mert valaki befogta a számat.